A szavazópolgár ül a nagyvárosban a képernyő előtt és nézi a képernyőn Kerényi Imrét. Egy több mint tíz évvel ezelőtti, a Magyar Nemzetben megjelent, Médiaegyensúly című cikksorozat állandó kezdőmondata volt a fenti. Az írásokban a balliberális oldal közszereplőit nézhette a szavazópolgár, akikről akkor Kerényi rántotta le a balliberális leplet. Hát, most az egykor színházban, ma leginkább olcsó kabaréban utazó miniszterelnöki biztost nézi a választópolgár, aki vagyok, és nem érti, hogy mi történik. Akkor sem, ha tudja, hogy Kerényi Imre mindig tartogat meglepetéseket, hiszen ezért tartjuk őt, ezekért a selymes szőrű meglepetésekért.

A szavazópolgár ül tehát a képernyő előtt és nézi a képernyőn Kerényi Imrét, aki éppen videointerjút ad Földes Andrásnak, az Index munkatársának Sopronban. A hatperces videóban nem az a legdermesztőbb, hogy Kerényi egyszer csak szól, ő bizony megunta ezt a beszélgetést. S nem is az, amikor az anyag végén gügyögve tart előadást a soproni gimnazistáknak a vérszerződésről – bár ez még akár esélyes is lehetne a megtisztelő címre: „jött a hét vezér, tudjátok, hét ilyen nagy törzsfőnök, szépen föl voltak öltözve, volt nekik tőrük”, miegyéb. Hanem: „A törvényalkotók kasztja, az minden társadalmi rétegben egy külön réteg, egy fejlett réteg, egy úgynevezett vezető réteg, innentől lefelé van az állampolgár, különböző fejlettségi fokokon...”

Innentől lefelé, különböző fejlettségi fokokon.

Ül itt, a mekiben egy lány, rá-ránézek munka közben: gyanús. Ül a magasított asztal mellett, és nézi a híg kávét rejtő poharat, vagyis nem rejt az már semmit egy ideje, gondolom, csak álldogál a magasított asztalon. Olyan nincs, hogy másfél órán át tartson egy olcsó, híg kávé. Nézi a kávéspoharat tehát, aztán az Expresszt, karikázgat, telefonál, leteszi, karikáz tovább, néz ki az ablakon, jaj de szép januári reggel van, milyen kár, hogy ez rohadt hideggel párosul. A mekiben jó. Meleg van és ingyenwifi. Munka, az mondjuk nincs, illetve lenne éppen, talán, de hát pont másról álmodik a lány, szemmel láthatólag nem húspogácsát sütne évekig; de akkor mi legyek? Ezt kérdezi az ablakon kibámuló tekintet.

A két választópolgár ül a mekiben, az egyik szerintem mindjárt elbőgi magát, a másik meg én vagyok, és nézzük a januári reggelt. Most menjek oda, hogy semmi gond, kislány, hagyd oda fejlettséged alacsony szintjét, legyél te is törvényhozó!, legyél te is a fejlett, vezető réteg tagja!, akárcsak Nőverő Balogh úr, Zsidózó Novák úr, Deliráló Pálffy úr, Arrogáns Szijjártó úr? Hát micsoda vonzó perspektíva! Az élcsapatba tartozni! Hát micsoda kaszt ez, tényleg! Esetleg még ott a közmunka.

Nem megyek oda, nem kell pofon. Csak nézem a képernyőn Innentől Lefelé Van Az Állampolgár Kerényi urat, és arra gondolok, hogy édes istenem, drága Imre, hát innen már nincs lefelé. Az a bizonyos kaszt már megközelíthetetlenül mélyen van. Vagyis nézőpont és kasztrendszer kérdése: megközelíthetetlenül magasan. Az a kaszt érinthetetlen.

Kerényi Imre 'festménykiállítás'