A jogszabály a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) számára biztosít elosztható forrásokat egyes állami intézmények „időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastruktúrájára” vonatkozóan. A gondolat még akár progresszív is lehetne (mármint az állami intézményeknél kihasználatlan kapacitások civil hasznosítása), ha nem egy központosított kormányzati rendszerben történne ezen javak elosztása a kiválasztott civil szervezetek számára. De sajnos – és egyáltalán nem véletlenül! – a továbbosztható, igénybe vehető infrastruktúra „választékának” kialakítása is jórészt központilag történik; s e „választékra” érkező civil igénylések elbírálása is a politika centrális erőteréből vezérelt, hiszen a NEA kollégiumainak döntései a törvény által garantált kormányzati 2/3-os többség által determináltak.

Mely állami intézményeknek kell felmérni és felajánlani a NEA-n keresztül civil szervezetek számára „időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális kapacitásaikat”? A kormányhivataloknak (az összes beléjük tagolt szakigazgatási szervezetrendszerrel együtt!), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (az ország összes állami általános iskolájával együtt!), a nemzeti park igazgatóságoknak, az állami fenntartású sportintézményeknek és könyvtáraknak, a közművelődési intézményeknek, a teljes katasztrófavédelemnek (az összes ideintegrált rendészeti célú infrastruktúrával együtt!).

A rendelet azt nem részletezi, hogy melyek az új elosztási rendszer tárgyai. De nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy belássuk: az állami vagyon tulajdonjogi korlátozásai és az állami vagyon kezelői státuszának jogi korlátjai közepette a használathoz, hozzáféréshez fűződő jogok lehetnek az állami vagyonhasznosításnak azok a területei, amelyekben központilag vezérelt újraelosztással lehet próbálkozni! Milyen „infrastrukturális kapacitásokról” lehet szó konkrétan? Például helyiségekről, területekről, irodatechnikákról és ügyviteli szolgáltatásokról (közöttük a sokszorosításról), nyilvánossági felületekről, információs technológiákról, étkeztetésről, utaztatásról, közlekedési eszközökről, sportlétesítményekről, technikai felszerelésekről, színházakról és színpadokról, közösségi terekről, könyvtári szolgáltatásokról, javító-karbantartó kapacitásokról és más egyéb közfeladathoz tartozó kiszolgáló tevékenységekről.

Egyáltalán nem mellékes körülmény, hogy az érintett állami és önkormányzati „befogadó szervezeteknek” – amelyek majd a NEA által kiválasztott civil szervezetek számára infrastruktúra-támogatást kötelesek biztosítani – még a választások előtt, 2014. február 1. és február 28. napja között regisztrálniuk kell a NEA-nál, s ennek során kötelesek bejelenteni „a civil szervezetek számára felhasználható szabad kapacitásaikat”. A kormányrendeletben írt eljárási ütemeket alapul véve kiszámolható, hogy 2014 áprilisában már meg is születhetnek az idei infrastruktúra-támogatási döntések a NEA-ban. (A rendelet hallgat arról, hogy a támogatási szerződések milyen időtartamra vonatkoznak, így tehát a többéves támogatási elköteleződések sem kizártak.)

Feltételezhető, hogy a kormányzat „civil stratégiai partnerei” előnyt élveznek a központi állami infrastrukturális kapacitásokhoz történő hozzáféréseikben. A helyi kapacitásokat pedig szintén nem az Európában bevett szubszidiaritás elve mentén bírálja majd el a rendszer – hiszen például miért is nem a helyi általános iskola igazgatója tudná legautentikusabban eldönteni, hogy kiknek és miért, milyen feltételek mellett engedik át használatra a tornatermet, irodát, udvart, helyiségeket? –, hanem egy országos szintű NEA Kollégium mérlegelése kapcsán, amely grémium 9 tagjából csak 3 főt választanak a civilek, 6 tagja kormányzati megbízott, és a kollégium elnökét is a miniszter nevezi ki.

Egy minden vonatkozásában centralizált elosztási rendszer a politikai korrupció szükségszerű eszköze lesz. Csak akkor történhetne ez másképpen, ha teljes körűen normatív alapokon működne a támogatás. Mivel azonban a NEA Kollégium mint döntéshozatali mechanizmus az 50-es, 60-as, 70-es évek „tanácsokban” és „bizottságokban” keletkező irányított döntéseihez hasonlatos, s természetesen a jelenkor 2/3-os testületi többségének szervezeti gyakorlatát képezi le, az állami intézmények infrastruktúra-használatának „társadalmasítására” irányuló ezen kísérlet az állami javak törvényes keretekbe burkolt, elsősorban politikai alapon történő, intézményesített haszonélvezetét vetíti elő. A földek, trafikok, szerencsejátékautomaták, tankönyvek, gyógyszertárak, állami hirdetések, kormányzati megbízások, kiemelt projektek, közbeszerzés alól kivett megrendelések mutyijaihoz hasonlatosan.

A szerző jogász

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.