Ha jól értjük a polgármestert, akkor jelenleg az a szomorú helyzet áll fenn Dunaújvárosban, hogy az oroszbarát vezetőktől és tanácsadóktól nem lehet rendesen dolgozni, naponta rohangálnak le Pestről a szóvivőikkel, és mindenbe belepofáznak. Eszünk ágában sincs azt hinni, hogy egy minimum háromezermilliárd forintos beruházásnál ez még inkább így lesz, épp ellenkezőleg, mi meg vagyunk győződve róla, hogy egy olyan atomerőmű esetében, amelyhez az oroszok adják a nyersanyagot, oroszok a technológiát, oroszok építik ki a biztonságot, ráadásul oroszok adják az egészhez a pénzt, mi sem áll távolabb az oroszoktól, mint a beleszólás, sőt amikor Paks II elkészül, s Bencsik főszerkesztő szép szavaival szólva, „Magyarország energetikai függősége egy fél évszázadra megszűnik”, az első vonattal hazautaznak.

Hanem a rengeteg oroszbarát pesti ember mit szól most, aki a paksi beruházás hírére hirtelen előbújt a fa mögül, s ha kell, a testével védi meg a paksi beruházásnak már a gondolatát is? Mit fognak tenni, hogy egy ilyen orosz-, illetve oroszbarát-ellenes elem keveredik közéjük, mert oda fog keveredni, az újvárosi polgármester ugyanis a kormány nagy barátjaként a békemenetelések odaadó híve is?

Már ha van értelme egyáltalán az efféle fölvetéseknek. A békemenet ugyanis a fejlődésének olyan szakaszába érkezett, amikor okafogyottá vált bárminemű vele kapcsolatos ellentmondás kimutatása. Nincs az a tény, amely a békemeneten belül ellentmondásba tudna kerülni egy vele gyökeresen ellentétes ténnyel, ezért már eleve nem érdemes azzal előhozakodni, hogy a békemenet első sorában hányan voltak egykoron kommunisták (gyakorlatilag az egész első sor), vagy hogy a tegnapi akut oroszgyűlölet hogyan változhat át egyik napról a másikra forró szeretetté. Legyen elég annyi, hogy a békemenet mögött százezrek állnak, akik bárhová és bármilyen céllal képesek elmenetelni; sőt a menetelés után visszamenetelni oda, ahonnét elindultak. Gondoljuk meg, azt se tudni még, hogy mikor lesz az újabb menetelés, március közepén vagy a végén, s hogy ki ellen, a rezsidrágítók, a gyarmatosítók vagy az amerikai helytartók, komisszárok és a marihuána ellen, Putyin vagy az orosz atommag mellett, mégis már több százezer ember toporog és fújtat, indulásra várva.

Annak idején, a nyolcvanas évek végén a Fradi közönsége élt át hasonlót, amikor tízezer ember ordította kórusban a lelátóról, hogy „Ruszkik, haza!”. Miközben odalent a pályán három orosz hokis kergette a korongot zöld-fehér mezben, és ebben semmi ellentmondás nem volt, a rigmus rájuk egyszerűen nem vonatkozott, csak a Dózsában játszó oroszokra; mi több, nagy győzelmek után a fradista oroszok a publikummal skandálták, hogy „Ruszkik, haza!”.

Akkor meg mit akarunk mi itt az örökös akadékoskodásunkkal meg ezzel az okafogyott kommunistázásunkkal, amikor ráadásul még atomot se láttunk belülről. Majd ha elindul a békemenet, a dunaújvárosi polgármester is teli tüdővel fújja, hogy „orosz–magyar barátság”, aztán majd, ha Újvárosba ér a menet, rákezdheti mindenki, hogy „Ruszkik, haza!”.

Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa

A SOROZAT ELŐZŐ CIKKEI:
www.nol.hu/szabadrugas