Ami most megvalósult, az baloldali, és csak baloldali. Még akkor is az, ha felmutat liberális szereplőket, mert ők a nem baloldali közvélemény szemében biztos, hogy nem jobboldali liberálisok. Azzal, hogy ezek a liberálisok egy Mesterházy vezette koalícióba beléptek, a baloldal irányába pozicionálták magukat.

Nem arról van szó, hogy az ellenzéki koalíció tagjai nem tudtak összefogni jobboldaliakkal és konzervatívokkal, hanem arról, hogy többségük eleve nem is akart. Egy ilyen nem akarásból létrejött összefogás esélytelen az Orbán-rendszerrel szemben.

A teljesebb összefogás esetén ugyan nem lett volna fenntartható a baloldali és baloldali liberális irányítás, de esély lett volna a választási győzelemre. A bal- és a jobboldal, a liberálisok és a konzervatívok összefogásának legalább a jelzése ugyanis kifejezte volna a lényeget. Azt, hogy valójában maga a demokrácia léte, illetve nem léte a tét. Mára ugyanis a magyar politikai megosztottság végzetessége nem a baloldal és a jobboldal, nem a liberalizmus és a konzervativizmus ellentéteiből következik, mert ezek nem végzetesek, hanem természetesek.

Mindegyik felsorolt eszmerendszert elvileg jellemzi a politikai egyenrangúság igenlése. Ezek az irányzatok nem szélsőséges formában a demokratikus rendszer pozitív visszacsatolásai. A demokratikusműködés hatékonyságának fenntartása érdekében keletkeztek. Politikai váltógazdálkodásuk hivatott enyhíteni a demokrácia kétségtelen, már a születése óta meglévő ellentmondásain. Többek között azon, hogy a demokrácia (a tapasztalatok szerint) elválaszthatatlan a kapitalizmustól, vele a piacgazdaság okozta szociális nehézségektől. Főleg pedig azon, hogy a tájékozatlan és befolyásolható, de választásokra jogosított tömegek kezébe teszi le a demokrácia sorsát. (Az erre vonatkozó szakirodalom bőséges.) A fenti irányzatok lét eleme a tisztességes választási rendszer, mely váltakozó kormányra kerülésük s ezáltal a mindenkori – a demokrácián belül maradó – korrekció biztosítéka.

Az orbáni rendszer ezzel szemben a demokrácia elleni lázadás mai, a demokratikus máz segítségével megújult formája. Nem elrejti a politikai lényegét, hanem mindenki orra előtt megvalósítja, de megtartva a demokratikus látszatot, láthatatlanná teszi önmaga valódi mivoltát. Itt van a maga valójában, de a látszólagos jogállamiság keretei között működve a hivatalos állami felszínen konkrétan nem leplezhető le.

Vonásai között azonban a figyelő tekintet felismeri az egykori szélsőjobboldali, kisebb részben pedig szélsőbaloldali rendszerek alapvető vonásait.

A vezér-, a tekintélyelvet, a személyi hűség és függés elvét. Az egyetlen tényleges esélyekkel rendelkező állampárt létezését. A féktelen nacionalizmust, a Horthy-korszak rehabilitációjára való törekvést. Különösen pedig a kirekesztők minden eddiginél ravaszabb, feltűnés mentesebb kijelölését a „nem a mieink” folytonosan változó célcsoportjának a formájában.

Egy ilyen totalitásra törekvő politikai rendszerrel szemben a történelem tanúsága szerint csak az összes szóba jöhető erő teljes, az ellentéteket a győzelem érdekében átmenetileg félretevő összefogása segít. Németországot, ahol Hitler demokratikus választások útján került hatalomra, egyedül se az euroatlanti szövetségesek, se a bolsevista Szovjetunió nem tudta volna legyőzni. És De Gaulle meg Churchill se volt teljesen makulátlan demokrata, Sztálinról nem is beszélve. De ilyenkor a győzelemnek nem egyedüli letéteményese se a tiszta baloldal, se a tiszta jobboldal.

A magyar demokratikus térfélen ezt a helyzetet szinte mindenki érzékeli. Az összefogás jelenlegi egyoldalú formája két dologra utal. Egyrészt arra, hogy a baloldal egy részét még mindig meghatározza, hogy a jobboldaliságot nem hajlandó a baloldalisággal egyenrangú, legitim demokratikus eszmeiségnek tekinteni. Másrészt arra, hogy a résztvevők egy részét csak a megélhetési politika vezérli. Be akarnak kerülni a parlamentbe.

Kétségtelen, hogy jelenleg nincs a jobboldali térfélen számottevő centrista erő. Sokan azok közül is felsorakoznak az orbáni rendszer mögé, akik ugyanakkor (már) viszolyognak tőle. De ennek nemcsak az az oka, hogy a baloldali és liberális kormányzás visszatérését nem kívánják, hanem az is, hogy jelentős részük a baloldaliságot (és jórészt a liberalizmust is) ugyanúgy nem tekinti legitim demokratikus erőnek, ahogy – fordítva – a baloldal egy része a jobboldalt. És sokakat itt is a(z egzisztenciális) félelem igazgat.

Ennek ellenére rendkívüli jelentősége lett volna annak, ha az összefogás résztvevői jelezni tudták volna, hogy ezen az előítéleten képesek felülemelkedni. Talán csak a távolabbi jövőre nézve lett volna perdöntő, hogy hajlandók lennének minden demokratikus erővel, tekintet nélkül azok bal- vagy jobboldaliságára, liberális vagy konzervatív voltára, együttműködni egy kizárólagos hatalomra törő rendszerrel szemben.

Sokan arra hivatkoznak, hogy nincsenek szóba jöhető jobboldali szövetségesek. Biztos, hogy akkor végképp nincsenek, ha a baloldaliak a számukra kezes jobboldaliakra várnak. Ennél azért nehezebb szövetkezésről van szó, bátrabb kézkinyújtásról. Bokros Lajostól (MoMa), Ungár Klárán (Szema) át akár az alig ismert konzervatív Béndek Péterig. Hogy legalább ki legyen nyilvánítva a teljes összefogásra vonatkozó jó szándék. Anélkül, hogy külön-külön bármelyik irányzat az összefogáson belül vezető szerepre tartana igényt.

Mindegy, hogy akár a felsoroltak, akár bárki a jobboldal vagy a konzervatívok nem orbáni részében ma mekkora támogatottsággal bír. Az is lehet, hogy nagyon nehéz velük megegyezni. A szovjetek és az euroatlanti szövetségesek között se volt egyszerű. A gesztus, a tett jelképes volta akkor is szólt volna, mégpedig nem keveset. Voltak javaslatok egy ilyen összefogás módjára. A Bokros javasolta 500 napos átmeneti kormányzás utáni új, valóban egyenlő esélyeket biztosító választások kiírása, a semleges miniszterelnök-jelölt választása a legfontosabb közülük.

Van kevés konzervatív a jelenlegi összefogáson belül (például Kerék-Bárczy), de puszta személyességükkel nem ellensúlyozzák a baloldali túlsúlyt. És lehetnek mások is, akik szeretnék az összefogást tágítani, de igyekezetük sikertelen maradt.

A korlátolt politikai innovativitásról, a rezignáltságról, netán kisszerű megélhetési igényekről tanúskodó és elkerülhetetlen bukással járó egyoldalú „összefogás” kudarca nyománmindazok, akik ebben részt vettek, el fogják veszíteni a hitelességüket. Lehet majd mindent elölről kezdeni.

* A szerő író.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.