Oda-vissza kitárgyalták már Paksot, és még korántsem vagyunk a végén. Tudjuk is, hány megawatt, hány milliárd euró hány évre.  A lényegről meg csak annyit tudunk, hogy az évszázad legnagyobb üzlete nem is piaci alapon köttetett Moszkvában, amikor valami titkos erőtől vezérelve Orbán Viktor Vlagyimir Putyin tenyerébe csapott. Nem tudunk semmit, csak azt, hogy hirtelen ápolandó örökség lett az alaptörvényben a történelemből kitörölt „kommunizmus” korszakának 1966-os magyar–szovjet atomegyezménye.

Sokan tiltakoznak is – nem csupán az ellenzék toporzékol –, bár könnyen lehet, hogy túl sok botrány zúdult újév hajnalán a kormány nyakába, s a közvéleményben majd kioltják egymást. Tiltakozunk, csak azt nem tudjuk biztosan, mi ellen. Az atomenergia ellen? Akkor megint egyszer politikai kérdésnek élünk meg egy szakkérdést. Ami nem új ebben az országban, így lehetett rendszerváltó ügy a bős–nagymarosi vízlépcsőből. Az ember legfeljebb két és fél évtized múltán, egy Duna-parti nyúlgát tetején a zavaros vizet bámulva, eltöpreng, hogy szükség lett volna esetleg mégis arra a gátra.

Vagy az oroszok ellen van kifogásunk? Merthogy az interneten megint megjelentek az 1990-es Tovariscsi, konyec!-plakátok felújított változatai, meg hogy az oroszok, ha még nem is a spájzban, de már Pakson vannak. Divat lett ismét gúnyosan irtózni az oroszoktól, ami irtóztató. Nem őket kellene átkozni a mi vezéreink bornírtságáért, őket, akikkel a fél világ üzletel, a másik fele meg csak szeretne. Igaz, nem így.

Esetleg a kormányfőnek nem hinnénk, aki szerint a paksi bővítés nélkül nincs életképes gazdaság? Esetleg gyanítjuk, hogy a magyar gazdaság beindítására orosz segédlettel bevetett legújabb orbáni csodafegyver is csődöt mond majd? De: miért éppen most kezdenénk nem hinni neki, amikor három éve egyetlen hang nélkül elviseltük, hogy megvédje (lenyúlja és elköltse) háromezermilliárd forint magánnyugdíjunkat? Amikor szinte némán vettük tudomásul, hogy másokat mindenükből kiforgatva bennfenteseinek újraossza a trafikokat, a földeket? Igaz, azt is látni, a kormány és a kormányfő három és fél év alatt sem hazudott annyit, mint tette-teszi most a paksi ügyben.

Amit azonban leginkább nem tudunk: ki hatalmazta fel Orbán Viktort, hogy egy az ország sorsát évtizedekre meghatározó ügyben egymaga, a szűk stábja döntsön teljes titokban. Honnan veszi a bátorságot, hogy végleg felzabálja a parlamentarizmus utolsó morzsáját is, azt a maradék hitet, hogy a nemzetnek mégiscsak felelős miniszterelnöke és kormánya van. Az egész országnak felelős miniszterelnöke. Egyáltalán: kicsoda Orbán Viktor, hogy nemcsak úgy gondolja, hanem meg is teszi mindezt?

Nem: arról nem dönthet a szakemberek helyett a köznép, hogy kell-e újabb atomblokk, mert szakmailag képtelen megítélni, s ez nem érzelmi kérdés. Népszavazást arról kellene tartani: tényleg akarjuk-e, hogy hatalmon maradjon az az ember, aki méltatlan a hatalomra.