Hogy ott kik és mire fognak emlékezni, azt csak sejteni lehet, hiszen Schmidt Mária, miközben a gépek már dübörögnek a pályaudvaron, a kiállítás és oktatási központ koncepciójáról mélyen hallgat. Talán jól is teszi, hiszen ameddig hallgat, bírálói is csak találgathatnak, hogy vajon az embermentőkről szól-e majd új kiállítása 95 százaléka, vagy csak 94 százalékban fog pozitív példákat mutatni a jövendő nemzedékeknek. Mindegy is, az Andrássy út 60.-ban immáron 12 éve látható állandó kiállításán már elmondta a Horthy-korszakról, a német és a szovjet megszállásról a véleményét. A magyar nép természetesen ártatlan, mindenről a gonosz, kegyetlen, embertelen német, majd szovjet megszállók tehetnek. A megszállókat csak egy maroknyi nyilas, majd nyilasból kommunistává vedlett (átöltözött) idegenszívű kollaboráns szolgálta ki, a nép, az istenadta nép csak tűrt, szenvedett, egészen addig, amíg Orbán Viktor ki nem űzte az utolsó szovjet megszállókat is szép hazánkból. Ne beszéljünk az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényéről, a numerus claususról (1920. XXV. tc.), az 1938-tól sorozatban elfogadott újabb 21 zsidótörvényről, a Kamenyec-Podolszkijban lemészárolt mintegy 18 ezer zsidóról (hiszen őket – a miniszterelnöki főtörténésztől, Szakály Sándortól tudjuk –úgyis csak egy idegenrendészeti eljárás keretében deportálták az országból), az 1942. januári újvidéki mészárlás áldozatairól, semmiről. Csak arról, hogy az 1944. március 19-i megszállás után a német/náci megszállók a nyilasok segítségével deportáltak az országból 437 ezer embert. Nem baj, hogy ez nem igaz, azzal sem kell törődni, hogy hazánk nem ártatlan, gyenge áldozata, hanem a népirtó háborúban Németország szövetségese volt. Ne beszéljünk a megalázó, embertelen munkaszolgálatról, hanem arról, hogy mennyivel kevesebb zsidó munkaszolgálatos halt meg a keleti fronton, mint magyar közkatona. Ne beszéljünk a magyar megszálló csapatok részvételéről a népirtásban, és főleg arról ne, hogy Horthy Miklós kormányzó a megszállás után is a helyén maradt, kinevezte antiszemita berlini követét, Sztójay Dömét miniszterelnöknek. Utasítást adott régi, kedves és ugyancsak antiszemita szegedi „vitézeinek”, Endre Lászlónak és Baky Lászlónak, hogy a zsidókérdésben legyenek a nácik szolgálatára. Horthy talán komolyan azt hitte, hogy néhány százezer (legyünk kicsit pontosabbak: mintegy 700 ezer) zsidó élete nem túl nagy ár azért, hogy a német megszállók kivonuljanak az országból. A Horthy-hívők kórusa ilyenkor szokott felharsanni: kormányzó urunk (az övék) nem is tudta, hogy haláltáborba viszik a zsidókat, de amint megtudta a szörnyű valóságot, azonnal saját hadseregét vetette be a fővárosi zsidók megmentése érdekében. Horthy a valóságban már 1942-től pontosan tudta, mit jelent a zsidókérdés náci típusú „végleges megoldása”, és nem azért parancsolta ki a fővárosból a csendőröket, mert meg akarta menteni legalább a budapesti zsidók életét, hanem azért, mert gyáva és tájékozatlan volt. Félt attól, hogy ha elviszik Budapestről is a zsidókat, a fővárost szőnyegbombázni fogják az angolszász légierő gépei. Félt és nagyon rosszul tájékozott volt, azt hitte, hogy Baky államtitkár nem is a zsidókat akarja deportálni, hanem ellene szervez puccsot. Az irháját akarta menteni, mert rájött, hogy nem a németek és szövetségeseik fogják megnyerni a világháborút. Csak akkor szánta el magát cselekvésre, miután Normandiában kitörtek a hídfőállásból az angolszász erők, és a keleti fronton kibontakozott a Bagratyion-hadművelet stb. Majd augusztus elején ismét engedélyezte a deportálások folytatását. A fővárosban augusztus 25-én akarták újrakezdeni a deportálásokat. Ezt nem Horthy akadályozta meg, hanem a románok kiugrása. Augusztus 23-án Bukarestben megdöntötték Ion Antonescu rezsimjét, összeomlott a német déli front, ezek után Horthy nem erőltette a zsidók deportálását. A németeknek meg fontosabb volt maradék erőik kimentése Romániából, mint néhány százezer pesti zsidó elhurcolása.

Schmidt Mária véleményét kikérhették az új, a német megszállásnak szentelt emlékmű ügyében is. Már az emlékmű felirata („Magyarország német megszállása 1944. március19.”) azt sejteti, hogy lesz jövőre egy másik emlékmű is, ugyancsak a neonáci Jobbik emlékezetpolitikájának a szellemében. Annak felirata talán majd az lesz: „Magyarország szovjet megszállása 1945. április4.”. Azon lehet, hogy egy T–34-es fogja eltiporni Gábriel arkangyalt. Meloccóék szerint: „Az agresszív, nagy kultúrájú, hatalmas szomszéd Európát hitette el velünk, jelszavakban nyilvánult meg addig.” Szegény szobrászok, nem tudják, hogy Németországban 1933. január 30-tól Adolf Hitler volt a kancellár. Nem hitetett el semmiféle Európát velünk, viszont 1939. szeptember 1-jén kirobbantotta a II. világháborút, megtámadta és (a sztálini Szovjetunió segítségével) leigázta Lengyelországot. A nácik és az olasz fasiszták segítségével szereztük vissza a Trianonban elcsatolt területek egy részét, és csatlakoztunk előbb a Jugoszlávia elleni német támadáshoz, majd a Szovjetunió elleni népirtó rablóháborúhoz is. A náci Németország 1944. március 19. előtt nem csak jelszavakban nyilvánult meg. Nem csak a politikai ellenfeleit üldözte. Tízezrével mészárolták le Németországban az elmebetegeket, a homoszexuálisokat, koncentrációs táborba kerültek a csavargók, a vándorcigányok is. 1941-től szlávok és zsidók millióit gyilkolták halomra.

Meloccóék azt hiszik, hogy a német hadsereg 1944.március 19-én tömegmészárlással érkezett, és „nyilaskeresztes fiókáival megölte az országot”. A német megszállókat virágesővel, kedvesen fogadták hazánkban. Egyetlen ember ragadott fegyvert, Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenzéki képviselő. Egy maroknyi németellenes politikust elhurcoltak Mauthausenbe, és megkezdődött a magyar holokauszt utolsó felvonása. 1944. március 19. után a nyilasokkal a német megszállók hosszú hetekig szóba sem álltak. Az antiszemita Horthy-korszakban nevelkedett államapparátus tagjai, engedelmeskedve a Sztójay-kormánynak, fegyelmezetten, olykor kifejezetten lelkesen előbb totálisan jogfosztottá tették a zsidókat, majd kirabolták őket, végül megszervezték az auschwitzi haláltáborba deportálásukat. Mindehhez a Szálasi Ferenc vezette nyilasoknak semmi közük sem volt, hiába állítja ezt már 12 éve a Terror Háza Múzeum állandó kiállítása is. Melocco Miklós és Benedek György persze csak nagyon műveletlen báb ebben a szégyenletes színjátékban. A Budapest Történeti Múzeum főigazgatója, dr. Farbaky Péter pedig talált rá időt, hogy a minden közbeszerzési, építésügyi, városrendészeti stb. szabályon átgázoló eszement tervre áldását adja. Az emlékmű tervét elbírálók között ott találjuk Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottat, Fürjes Balázs kormánybiztost, aki ezek szerint talált időt magának, és a józsefvárosi projekt mellett fél kézzel a Szabadság tér tönkretételét is el tudja majd intézni. A neonáci Jobbik vezetői és ideológusai pedig dörzsölhetik a tenyerüket: hűséges (fides) szövetségesük, Orbán Viktor és cinkosai lelkesen együttműködnek (kollaborálnak) velük most is.

* A szerző történész.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Kétszáztizenkétmillió plusz áfa?... Én egy önmagát tökön rúgó turullal a feléből kihoztam volna az egész szimbolikát!