Apám még irodalommal csajozott, avatott be az íróbarátom az életébe egyszer, valamilyen felolvasókörúton. Nagyokat hümmögtünk az autóban. Hogy hát igen, azok a hetvenes évek házibulijai, amikor egy félszegen elejtett mondat (verseket írok) még csillogó szemű lányokat (az íróbarátom anyját) vonzott magához. Amikor nemcsak az írónak, de a fűzfapoétának és a kékharisnyának is volt még becsülete.

Volt ebben még valami freudiánus bizalom, hogy a kultúrának és az irodalomnak még van valami használati értéke is az esztétikán túl. Mert, mondta állítólag a bécsi lélekbúvár: az író azért ír, mert másként nem tud pénzhez, hatalomhoz és nőhöz jutni. Ma már persze simán lehülyéznék emiatt a pszichoanalízis atyját a való világban. VV Freud viszont pontosan tudná, a műveltségnek még csak az árnyéka sem kell ahhoz, hogy valaki idollá váljon. Győztessé, ha úgy tetszik. Sőt, kissé hátrányba is kerülne a párbajban, ha bevallaná, hogy Csajkovszkij Diótörőjére mos otthon fogat.

Mindezt az Eurobarométer nemrégiben készült felmérései is alátámasztják. Talán a legsokkolóbb adat, hogy hazánk lakosainak 54 százaléka marad távol a kultúra minden formájától. Ez 26 százalékkal több, mint korábban.

Sokan a pénzhiánnyal magyarázzák a színháztól, koncertektől, múzeumoktól és könyvektől való tartós távolmaradásukat. S bár tudjuk, hogy a válság idején a kultúra nevű ballasztot dobják ki elsőnek a léghajóból, azt is sejteni véljük: a pénztelenség az érdektelenség még szégyen nélkül bevallható szinonimája. Persze takarózhatnánk a „kultúra mindig is kevesek luxusa volt” jellegű tételmondatokkal, ám a kultúrával rendszeresen foglalkozók aránya (7 százalék) már elitnek is szűk.

Krémnek meg kifejezetten vékonyka. Ez az adat már azt jelzi, hogy hosszabb távon komolyan számolni kell a társadalom elbutulásával, bezárkózásával, hülyíthetőségével. És ami mindezzel egyenértékű: lecsúszásával. Vagyis egy a jelenleginél is mélyebb gödörrel. Mert ha ez így megy tovább (vészforgatókönyv), száz év múlva minden száz magyar mellé be kell osztani majd egy svédet vagy dánt, hogy elmagyarázza, mi fán is terem a puszta létfenntartáson túli élet. Miért is okoz valamilyen furcsa bizsergést egy festménynek becézett lapos tárgy.

Könnyen lehet, hogy az egyszer megérkező gazdasági fellendülés jobb eredményeket hoz majd e téren. Reménykedni van miért, hiszen a 15–24 éves korosztály körében aktívabb a kulturális részvétel, mint szüleik esetében. Rájuk lehetne támaszkodni tehát. Őket kellene nem elrontani a kultúrharccal, az értelmetlenül elszórt milliókkal, az urambátyámkodással. Giccses szobrokkal, szájbarágós kínálattal. Mindenki másnak menthetetlenül marad Operettország muzsikaszója Majkával és Dopemannel, ami részeredménynek nem is olyan rossz.

Freudot pedig elküldjük házibuliba. Állítólag ott még van egy-két libakék szemű hölgy, aki első szóra elhiszi, hogy Tarkovszkij menő partidrog, és sörrel kimondottan jól csúszik.