Bronzszobor az egyetemen
Megtetézve ezt szoboravatással, szoboráthelyezéssel, szoboreltüntetéssel, szobor megbecstelenítéssel, fűszerezve utcanévvitákkal. Néhanapján nemzetközi vonatok szétdúlására is sor kerül. Erre telik, ennyi a szabad szellemi kapacitás?” (Népszabadság, A szomszédban Európa, 2013. szeptember 14.). Lehet, hogy rossz címet választottam tavaly kora ősszel: helyesebb lett volna „A távolban Európa”.
A fenti gondolatok és sorok a Marx-szobor áthelyezésével kapcsolatos szándék megismerése után jutottak ismét eszembe. Négy éve Berlinben voltam felnőtt gyerekeimmel. Természetesen éjjelnappal csatangoltunk a csodálatos metropolisban. Először megkerestük a rendszerváltozás előtti csavargásaim helyszíneit, aztán két (!) oldalról is átmentünk a Brandenburgi kapun, és hosszan csalinkáztunk az egykori keleti és nyugati zóna között.
Így nem kerülhettük el a Karl Marx Alleet sem, és megnéztük a robusztus, de mindenképpen gondolkodásra késztető Marx–Engels-szoborpárost is. Azt csak tanulmányaimból és olvasmányaimból tudom, hogy Marx szülőháza Trierben emlékmúzeumként működik, és síremléke a londoni Highgate temetőben szépen ápolt történelmi emlékhely. Marx tehát fontos a demokratikus Németországnak, a konzervatív Angliának, fontos szülővárosának, a magyar kereszténydemokraták egyik vezetője viszont hideglelést kap a 130 éve halott tudós emlékétől is.
Már két éve is döbbenettel olvastam, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában az 1959-ben elhelyezett Marx-szobor zavarja a „kilátást”. Viszonylag gyorsan lekerült a napirendről a szobor áthelyezése, visszatekintve úgy tűnik, akkor még nem volt elég erős a központi akarat a megmozdításához. Egyébként is, az elmúlt egy-két évben nem a szobortologatás, hanem az egyetem megmaradása és a képzés egy részének állami finanszírozása volt a húsba vágó kérdés.
A több mint 50 éves szobor nyugalma azonban csak időleges volt. Idén január idusán elérkezett az idő, a szoborügy nem tűrt tovább halasztást, legyártották tehát azonnal az ehhez szükséges híg szellemi tápanyagot. Egy, a mi egyetemünkön soha nem tanult ifjú pártalelnök-államtitkár úgy érezte: most már tenni kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. Szerinte a „Közgáz” központi traktusában nincs helye a XIX. század egyik legnagyobb gondolkodójának, Karl Marx (a közbeszédben: Marx Károly) szobrának, és indítványozta a szobor áthelyezését.
Én biztosan nem veszem a bátorságot a marxi életmű értékeléséhez, (hogy is merném), de azt elvárom, hogy egy pártvezető-kormányzati alkalmazott ne avatkozzon bele az ország egyik legnevesebb egyetemének belső ügyeibe, és nyúlfarknyi nyílt levélben ne minősítse a 195 éve született német tudós tevékenységét. Ehhez nagy műveltség és alapos tudás kell(ene), a néhány éves pártirányítási és államigazgatási gyakorlat biztosan édeskevés. Kormányzati és pártügyekkel kell foglalkoznia az állami és pártembernek, nem pedig egy autonóm felsőoktatási intézmény fél évszázados műtárgyának eltüntetésével.
Szoktuk mondani: suszter, maradj a kaptafánál! Ez a szólás esetünkben nagyon helyénvaló. Felháborodásomat fokozta, hogy az ifjú javaslattevő a Belvárosban avatott Horthy-szobor kapcsán nem emelte fel a szavát, és nem írt nyílt levelet senkinek. A hírhedt lovas-tengerész mellszobra így most ott díszeleghet a főváros egyik legszebb terének templomkapujában, és ezt a hit és erkölcs politikai apostolai szó nélkül jóváhagyólag tudomásul vették. Marx szobra viszont tűrhetetlen, Marx szobrát el kell tüntetni az egyetem főbejáratának környékéről. Vajon miért? Mitől tart a nyílt levél szerzője? Talán attól, hogy a naponta arra járó diákokat a néma szoboralak arra emlékeztetheti: az önálló gondolkodásra való képesség óriási dolog és szabad emberré tesz.
Marx szabadon gondolkodó nagy teoretikus volt, maradandót alkotott, bár számos dologban tévedett. Róla és a leghíresebb alkotótársáról (Friedrich Engels) állított budapesti köztéri szoborkompozíciót már régen eltakarították a Jászai Mari térről, és elvitték őket egy külvárosi szoborparkba, remélve, hogy személyük és alkotásaik feledésbe merülnek. Ez az illetéktelen beavatkozás és emlékpusztítási akarat Budapesten átmenetileg talán érvényesülhet, de a szobor sorsától függetlenül a fejlett világ jelentős egyetemein – ahogy eddig is – ezután is beszélni, írni és vitatkozni fognak a marxi életműről. Ezt biztosan nem tudják meggátolni a hazai „szoborszakértők”.
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
