„Atom-atom, az a harcom!”
Jugoszláviai tudósok (1991)

Először is szeretném határozottan leszögezni, hogy nekem az atommal alapvetően semmi bajom sincsen. Vannak egész rendesek köztük, akik hasznosan beilleszkedtek valamilyen molekulába, dolgoznak, tisztességesen rezegnek vagy micsoda, tudják a helyüket a periódusos rendszerben. Közvetlen baráti körömben is vannak atomok.

Annál is inkább, mert már középiskolás koromban megkedveltem az atomot a maga bohém, a többség számára talán kissé szokatlan hullámtermészetével, az icike-picike, de nagyon-nagyon sűrű kis magjával, az ütődötten kerengő elektronjaival, hogy akkor további kvarkokról, egyebekről ne beszéljünk.

Akkoriban kezdtek tanítani Marx György (nem, nem az a Marx, akit a Rétvári üldöz), Holics László és Tóth Eszter Atomközelben című korszakos fizikakönyvéből (’84-ben, amikor gimnáziumba kerültem, még ilyen dekadens, szinte anarchikusan liberális állapotok uralkodtak, hogy lehetett más tankönyvből is tanítani, mint amit a központi alaptanterv előírt, persze nem is volt ilyen magas színvonal, esélyegyenlőség és költséghatékonyság, mint manapság), én meg minimum kozmológus akartam volna lenni, tehát szinte szerelmes voltam az atomba, bár kétségtelen, hogy a magfúziót preferáltam a hasadással szemben, már a csillagok miatt.

((Muszáj nyitnom egy dupla zárójelet. A legkevésbé sem terveztem most a magyar közoktatás körül demagógkodni, de ahogy leírom ezt a három nevet, Marx, Holics, Tóth, nem tudom megállni. A fizikatanítás három nemzetközi jelentőségű zsenijéről van szó – illetve Marx professzor esetében már sajnos a múlt idő lenne indokolt –, olyan színvonalú szakemberekről, akik generációkra voltak hatással, és akik munkája, ha nem is közvetlenül, nem is percek alatt, de elég jól látható és mérhető módon sokkal több, és akkor forintosítsunk, ahogy mindig, tíz- vagy százmilliárdokkal sokkal több értéket teremtett, mint a Mészáros és Mészáros Kft. és a rezsicsökkentési kormánybiztos szorzata. Pont. Ez így béna és hiperdemagóg, de mit lehet tenni? Nem én vagyok az egyetlen.))

Tehát, és akkor lassan visszatalálunk a megszokott, kellemes, közéleti abszurd-idióta csapásra, amelyen otthonosan érezzük magunkat, engemet atomenergiával riogatni nem lehet, annak ellenére, hogy a paksi atomerőmű dolgozói közül valamiért kizárólag reménytelenül részeges (az atomrészegség fogalmát szerintem ők definiálták), ám hibátlan humorú és igen szórakoztató alakokkal ismerkedtem meg életem során, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ne lehetne bennük bízni, hiába estek hanyatt, mondjuk, a példa kedvéért, a színpadról meztelenül, Darth Vader-álarcban, tízliteres marmonkannával, aminek az alján házilag kotyvasztott vodka lötyögött.

Ilyenformán A paksi bővítés címen emlegetett népszínmű engem a sodromból kihozni nem tud. A csúcspolitika újra bizonyítja, hogy kizárólag kiscsoportos óvodások értelmi és érzelmi színvonalán képes megvitatni bármilyen kérdést. Bumm. Van ebben újdonság? Nincs. Tessék továbbhaladni. Hányszor játszottuk már ezt, istenem?! Aki néhány éve még lelkesen pártolta, és ment volna Putyinhoz aláíratni rögtön, nemzeti érdekből, az most óbégat, demokráciadeficitezik, oroszmegszállásozik, aki meg akkor rohant a NATO-hoz, EU-hoz, hogy itt az oroszokkal mutyizzák össze a komcsik az új Szovjetuniót, az most nemzeti szuverenitásról, bomba üzletről hadovál, teljesen komolyan vehetetlenül.

Most még arra kéne valami nem triviális megoldást találni, hogy az ország szuverenitását hogy a túróba csökkenti, ha tökig eladósodik az oroszok felé, teljes energiatermelésének 90 (95?) százaléka orosz technológiához, orosz nyersanyaghoz és orosz tőkéhez kötődik? De van egy mentőötletem. Az utóbbi hónapok csodálatos eredménye, hogy egy szinte korlátlanul rendelkezésre álló, elképesztően értékes, máris sok ezer ember megélhetését biztosító, százmilliárdos üzletet jelentő természeti erőforrást fedezett föl a Magyar Géniusz: a kristálycukoráfát. Máris félmegyényi területek gazdaságát virágoztatta föl.

Ha most jönne az új Teller Ede, az új Szilárd Leó, az új Wigner Jenő, és sikerülne megalkotnunk a kristálycukoráfa-alapú energiatermelést, az nagyobb dolog lenne, mint a stadionépítési program és a közoktatási reform együtt! Tán még Széles Gábor ufódinamójánál is nagyobb.