Most akkor ki hazudik?

Egyre láthatóbb a zavar a Fidesz háza táján. Nem egyformán vélik felismerni és értelmezni a Vezér akaratát. Pedig nagy a verseny a buksisimogatásért. Illés Zoltán képviselő még azt is megtiltotta múltkoriban egy szép, de okosnak szerinte semmiképp sem nevezhető képviselőnőnek, hogy a Nemzetmentő nevét szájára vegye. A versenyfutásban ott liheg Kósa, Kövér, Rogán, lógó nyelvüket a Kúrián köszörülve. Gyáva, megalkuvó, jogászkodó jelzővel illetik a tanult testületet. Az első zavar: Navracsics, akinek mégis van némi köze a joghoz, ellentmond a loholóknak. Sőt, a Vezérnek is, aki védi a devizahiteleseket, Navracsics pedig azt mondja, akik tolongtak a devizahitelért, hogy minél gyorsabban megkapják, most miért nincsenek türelemmel a nemzetközi bíróság döntéséig.

Ennél is nagyobb a zavar Paks bővítése ügyében. A Déli Áramlattal kapcsolatos orbáni vargabetűkről most szót se ejtsünk, mert itt a Kárpátok Igazmondója többszörösen elhatárolódott saját magától, de ez egyéni teljesítmény. Az is mellékes, hogy Orbán sokadszorra próbálja átverni az EU-t, most történetesen Pakssal. Viszont Illés ismét hozta magát. Nyakatekert magyarázkodásba bonyolódott, hogy miért is akart Paks bővítése ügyében 2008-ban népszavazást, és miért nem akar most. Akkor még nem volt parlamenti döntés, ezt váltotta volna ki az általa óhajtott népszavazás. Igaz, a parlament 2009-ben döntött, de dönthetett volna akár 2008-ban is, akkor Illés hallgatott volna a népszavazásról? Most meg az akkori szoci parlament döntésére hivatkozik, és a népfenség elvét hangoztatja? Mára neki mind a két megoldás jó. Ha a parlament dönt, az ugyanaz, mert a képviselők a választóik felhatalmazásával hozzák meg döntéseiket. A nép meg sok mindenhez nem ért, az atomenergiához meg főképp, szemben az okos, felkészült, művelt, jól értesült képviselőkkel.

No de erre jön Rogán, az igazán mindenhez értő néptribun. Ő meg kioktatja az újságírókat, hogy olyat tőle ne kérdezzenek, amihez nem ért, bocsánat, nem rendelkezik kellő információval. Merthogy ő csak egy egyszerű képviselő. Na most akkor hogy is van? Na most akkor minek alapján, milyen tudás alapján döntenek a képviselők? Na most akkor ők is annyit konyítanak az egészhez, magyarán fogalmuk sincs róla. Habár a nagy számok alapján, tekintettel az akadémikusokra, fizikusokra, a nép a képviselőknél jobban érthet Pakshoz, de őket a Vezér elfelejtette megkérdezni.

Homok került a fogaskerekek közé, akadozik a Fidesz-gépezet. Ha így folytatják, lehet, hogy hamarosan leáll, és soha el nem indul. Hiszen a zavarok egy nap alatt, azaz huszonnégy óra alatt keletkeztek. Leáll a masina, mint az EU-csatlakozásunk visszaszámlálására állított városligeti Időkerék, amely egyébiránt el sem indult.

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.