Hiába, na, Orbán Viktor ügyes politikus. Négy év birodalmi hangulatú kormányzás után, az országgyűlési választásokat megelőző kampány kellős közepén bedobta az ellenzék ketrecébe a paksi atomerőmű bővítésének gumicsontját. És rágják is rendesen. Kifogás nem lehet, jól teszik. Hiszen háromezermilliárd forintból, annyiból, amennyit a vitatott technológiát képviselő atomerőmű fejlesztésére régi-új orosz barátaink kölcsönadnak, talán az ország minden házának tetejét napelemes táblákkal lehetne borítani. Vagy legalábbis majd minden falunak saját szélerőműve lehetne.

De ha erről vitatkozunk, alighanem azt tesszük, amit Orbán akar. Nem a lényegre figyelünk. Mert a lényeg bizony az, hogy az idén hivatalba lépő új kormány, bárkikből álljon is, nem lesz könnyű helyzetben. El kell ugyanis számolnia azzal, hogy a rezsicsökkentési keret kimerült. Még egy-két tízszázalékos trükk, aztán vége, nincs tovább mivel kozmetikázni az inflációs adatokat. És előbb-utóbb a statisztikai hivatal ügyes matekozásával sem lehet majd elfedni, hogy a rezsicsökkentések nélkül Magyarországon az infláció valójában tíz százalék is lehet. Vagy még több.

Márpedig ha ez kiderül, a kártyavár összedől. A világon nem lesz senki, aki követni akarná Orbán Viktor országát, a választók pedig elmélkedhetnek: vajon miért is drágul olyan gyorsan a kenyér vagy a tej. És persze lehet majd rágódni azon is, miért kell hirtelen elfogadni a NER sikerei után, hogy megint drágul a gáz, a villanyáram. Mert ne tévedjünk, az energiaárak emelkedését Orbán és csapata éppen úgy ideig-óráig állíthatja meg, ahogy Kádár János is csak egy rövid korszakot tett könnyebbé az olcsó benzinnel.

Ha én ma ellenzék lennék, talán még félnék is megnyerni a soron következő országgyűlési választásokat. Folyvást az járna az eszemben, vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha Orbánék ennék meg, amit mindnyájunknak főztek. Arról nem is beszélve, hogy aligha ok nélkül szoronganék: ha az ellenzéki összefogás mégis nyerne, ismét ott tartanánk, ahol 2006-ban. Ki mentene meg az újraszámlálást követelő hangoskodástól, a benzines palackot dobáló, autókat felgyújtó, természetesen velejéig békés tüntetések időszakától?

Attól persze még messze vagyunk, hogy ez legyen a gondunk. Most még sokkal hétköznapibb dolgok miatt fájhat a fejünk: az összefogás már megszületett, most azt lessük, képesek-e együtt dolgozni, lesz-e program, hatékony kampány. Mert ha nem, megint Orbán nevet a végén. Atombiztosan.