Friss Róbert: Kísértet az aulában

Csak nem hagyja nyugodni az urakat a Corvinus egyetem aulájában több rendszeren át kísértetként ücsörgő Marx. Pedig Tarlós István már 2007-ben avatottan megmondta: „mint filozófus az antitalentum etalonja. De az anti előrag nem a tehetség hiányát, hanem mínuszos előjelét jelenti. Működésének a normálissal ellentétes irányát”.

Nem szólt elég érthetően, mert öt évet kellett várni rá, mígnem biztató jelként 2012 tavaszán „felvetődött”, hogy végre-valahára vigyék el valahová a szobrot. Rostoványi Zsolt rektor akkor éppen „új corvinusos identitást” akart adni az intézménynek, s új jelképet keresett. Aztán érthetetlenül visszavonta nyilatkozatát, Marx maradt.

Szigorúan alapos tudományos munkával eltelt megint majdnem két év, mígnem a hányattatott sorsú tudós „eddig magyarra le nem fordított, illetve cenzúrázott műveiből” valakik össze nem gyűjtöttek dossziényi szemelvényt magának Rétvári Bencének. A KDNP alelnöke, úgy is, mint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, így felvértezve tudományból a múlt hét végén nyílt levélben fordult az egyetem vezetéséhez, polgáraihoz: távolítsák el a szobrot. Mert egy elsőéves, egy turista vagy egy érdeklődő az aulába lépve megdöbbenhet, hogy „a nyíltan fajgyűlölő és osztályharcos nézeteket valló” Karl Marx tekint le rá. Ha valaki ettől még nem kapna hideglelést, annak hozzáteszi: „Marx eszméi, különösen azok utóélete, megágyaztak a XX. század embertelen diktatúráinak és genocídiumainak…”

Tévúton jár, aki ezek után úgy gondolná, hogy az alelnök-államtitkár úr megháborodott. Sőt, inkább bátorítani kellene, ne rémüldözzön már annyit Európa szoborba meredt kísértetétől, inkább tágítsa a horizontját. Hogy ne menjünk messze, betilthatná például a felvilágosodást, kiradírozhatná végre a történelemből a francia forradalmat. Ne csak a márványalakkal törődjön hát, tiltassa be Marxot, úgy, ahogy van, az idióta kapitalizmuskritikájával együtt. De: tegye indexre Nietzschét is, aki a lenézett polgári társadalom helyett a militarizált társadalmat hirdette, némely későbbi autokraták önigazoló nagy örömére. A legjobb, ha betiltja a teljes XIX. századi materialista és idealista filozófiát, mint a XX. század megrontóit. Az elődökről, Arisztotelészről, Platónról nem is szólva... És, ne legyen szakbarbár, közben azért fél kézzel vesse tűzre Wagner összes hangjegyét, mert ugye, Hitler ki nem hagyta volna Bayreuthot.

Ugyanakkor meg kell értsem, hogy ez az ízig-vérig politikus alkat egyelőre puhán lépked a nagy cél, a múlt végleges eltörlése felé, s tekintettel van az egyetem maradék autonómiájára. Még csak türelmes határozottsággal kéri a „terhes és vállalhatatlan örökség” eltüntetését. A Corvinus egyetemi polgárainak a helyében én megtenném, amit kér. Elvitetném Marxot. Aztán meglapulnék a néptelen aulában, és amikor az államtitkár úr – elsőévesként, turistaként vagy érdeklődőként – feltűnne, hát jó erősen bokán rúgnám: ocsúdjon fel s nézzen már körül a szellemi sivatagban, amelyért annyit harcolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.