Szegény Martonyi János a legtöbbet füllentő külügyminiszterként fog bevonulni a magyar diplomáciatörténetbe. A diplomaták nem arról híresek, hogy mindig igazat mondanak, de még az ő sokat próbált füle is bele szokott veresedni abba a mondatba, hogy „Magyarország értékalapú külpolitikát folytat”. Alighanem úgy teszi túl magát az ilyenkor jelentkező émelygésen, hogy közben arra gondol, van az az érték, amennyiért megéri hazudni. Amennyiért érdemes eltekinteni az európai és észak-amerikai szövetségeseink által képviselt, korábban közösnek vélt demokráciafelfogástól és államszervezési elvektől. A moszkvai atompaktum esetében ez az érték tízmilliárd euró. Ennyiért válik meg Orbán Viktor Magyarország történelmi álmától és kormányozza vissza a kompot a keleti partra.

Pedig tehetett volna másképp is. Kereshetett és találhatott volna alkalmi szövetségeseket politikája egyes elemeihez. Az euroszkeptikus britek, a magyarok iránt szentimentális jóindulatot ápoló németek, a németekkel szemben hagyományosan gyanakvó lengyelek, az amerikaiakra fújó franciák és az egész Európai Uniót szívesen fékező amerikaiak között egy kis ügyességgel, hajótörés nélkül is manőverezhetett volna. Ám a médiatörvényét ért kritika miatt frontális támadást indított mindenki ellen, aki pisszenni mert. Mire elült a csatazaj, nem volt számottevő európai politikus, aki ki akart volna állni a magyar miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóra. Nem Európa taszította Orbánt Putyin karjaiba, ő maga választotta a keleti csábítót.

A Kreml újabban pragmatikus külpolitikát folytat. Érdekalapút. Ezen az alapon érti egymást Orbán és Putyin. Mindkettő a hazai teljhatalom külső feltételeinek biztosítására használja a külpolitikát. Akit lehet, megvesz, ha valakit nem tud megvenni, azzal keménykedik, és akivel nem keménykedhet, az előtt legfeljebb sunyin meghunyászkodik. Putyin és Orbán, ha el is ismeri – mivel túl jól érti –, nem szereti egymást. Csak hideg számítás fűzi össze őket.

Az érkező amerikai nagykövet minapi meghallgatásán is kiderült, hogy az 1990-es Magyarország barátai viszolyognak ettől a mostanitól. Hiába tetetett föl a magyar kormány a nagykövetségek honlapjára hosszú listát arról, miként harcol az antiszemitizmus ellen, mindenki tudja, hogy a Jobbik a Fidesz segédcsapataként jött létre, és táboraik jórészt átfedik egymást. Azt is, hogy Orbán mást mond külföldön és másként viselkedik itthon. A német megszállás emlékművének ötletét is pontosan értik Washingtonban, ahol pedig sok, magyar pénzért felfogadott PR-szakértő próbálja elmagyarázni, hogy a Fidesz voltaképpen a demokrácia őre, és minden hibájával együtt jobb a szélsőjobbnál.

Valójában nem sokkal jobb, hiszen mindent megvalósít amazok programjából, amit az azonnali teljes kiközösítés kockázata nélkül meg lehet. Előbb vagy utóbb ez is világossá válik mindenkinek, de persze senki sem ment meg minket önmagunktól. Martonyit sem a lelkiismeretfurdalástól.