Van az a történet, amikor az ember csak széttárja a kezét, s megpróbálja elfelejteni azt, amit hallott. A mindent gyógyító felejtés előtt azonban itt az idő felhívni a tisztelt bíróság figyelmét, hogy egy-egy, a társadalom elvárásaival és éppenséggel a büntető törvénykönyvvel is csak lazán érintkező döntés bizony visszahullik rá, már amennyiben – akár demagóg – igazolást ad azoknak, akik a jogállam lebontásán fáradoznak, s ezt azzal a hamis érvvel támasztják alá, hogy az igazságszolgáltatás tulajdonképpen jogszolgáltatás, ezáltal nem tölti be társadalmi funkcióját. Ez az érv nyilvánvalóan hamis, de ami a jogásztársadalomban „csak” egy szakmailag hibás ítélet, az a „srácoknak” megerősítés. Sajnálatos módon egyre több ilyen történet van. Nekem is van egy.

Talán örülnünk is kellene, mert soron kívüli eljárásban állították bíróság elé állatkínzásért azt a 23 éves, büntetett előéletű férfit, aki élve égetett el egy macskát. Közmunkásként dolgozott a Lőrinci-Selyp vasútállomáson. December 11-én, miközben cigarettaszünetet tartott, odasündörgött hozzá egy macska. A férfi a zsebéből elővett étellel kínálta, felvette az ölébe, bevitte a váróterembe, és közölte az ott lévőkkel: meghozta a vacsorát. Ezzel a macskát a váróterem kályhájába gyömöszölte. Az állat kétségbeesetten védekezett, menekülni próbált, megharapta és meg is karmolta a férfit, de hiába. Az összeégett, különösen nagy szenvedések között elpusztult macska tetemét a férfi kis idő múlva egy fémvillával (!) kiemelte a kályhából, és félredobta. Az ügyészség minősített, különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzással vádolta, a hatvani járásbíróság pedig figyelembe vette a nyomatékos súlyosbító körülményeket, köztük „az alapvető társadalmi normákkal szembehelyezkedő, szadista elkövetési módot”. A férfi jogerősen tíz hónap fogházbüntetést kapott, s egy évre eltiltották még a közügyek gyakorlásától is.

Mennyit kapott volna, ha nem büntetett előéletű? Két hónapot? Hármat? Minősítő körülmény-e, hogy közmunkásként, munkaidőben követte el a barbár cselekedetet? Elegendő időre izolálták a társadalomból azt, aki annyira aljas, hogy odahívja a kis állatot, amely megbízik benne, majd könyörtelenül, szórakozásból, mások szeme láttára öl? Tíz hónap fogság visszatartja attól, hogy ugyanezt megcsinálja máskor is, netán emberrel is? A hatvani járásbíróság tudja-e, hogy a Btk. az állatkínzást akár három évvel is rendeli büntetni, ha az állat halálát okozza? Milyen kegyetlenséget kellett volna még elkövetni ahhoz, hogy a maximális büntetést kapja B. Béla?

Milyen alapon vitatkozzak azzal, aki szerint ez egy következmények nélküli ország? Nemcsak az ítélet miatt. Mert felmerül a kérdés, hogy a váróteremben ülők mindeközben mit csináltak. Sikított, üvöltött legalább valaki? Vagy szavuk sem volt? Netán remélik, hogy lesz kályha B. Béla cellájában?