Tény, hogy ehhez az összefogáshoz az Együtt–PM érkezett a legtöbb kínnal, lelki, értékrendi, politikai zökkenővel. Az is igaz, hogy Bajnai Gordon színre lépésével, 2012 őszén szavazatgyűjtő mágnesként szeretett volna funkcionálni, de ennek nem volt képes eleget tenni. A Haza és Haladás Alapítvány, valamint a hozzá csatlakozó szervezetek és az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért eredeti elképzeléseiből tulajdonképpen csak két elem maradt épségben – az összefogás az Orbán-kormány leváltásáért és néhány, kampányba illeszthető programpont.

Bajnai Gordont a mögé állók és a vele rokonszenvezők Orbán egyetlen számba jöhető riválisának tartották, ehhez azonban előbb a politikai sakktáblán kellett volna helytállnia. Nem ment. Fokról fokra föl kellett adnia azt a stratégiát is, amellyel a szocialistákkal szembeni másik nagy ellenzéki erőcsoportként határozta meg magát. Majd be kellett látnia, hogy miközben az úgynevezett középre figyelve próbál egyensúlyozni, óvatos gesztusokat tenni – onnan ezt kevéssé honorálják, másfelől meg a DK közelíti egyre inkább. Taktikai hibák sora kényszerítette egy olyan terv átírására, amelynek (ma úgy tűnik) csak terepasztalon volt helye. És amikor kidőlt Bajnai alól az utolsó feltétele is – mármint, hogy az egykori barát, harcostárs, Gyurcsány Ferenc ne szerepeljen a közös listán, mert azt nehezen összehozott és egybentartott pártja is megszenvedheti –, úgy értékelte, azzal teszi a legtöbbet, ha ő lép hátra. Egészen hátra.

Kár cáfolni, hogy ez reális opció volt, de jobb, hogy másként történt. Mert társaival együtt ő volt az, akinek alapítványa feltűnést keltett átfogó tanulmányaival, majd a semmiből egy pártot alapított, és képes volt szimbiózist teremteni sokféle politikai érték és érdek között. Ő volt az, aki folyamatosan szembesült azzal, hogy célkitűzései nincsenek szinkronban a realitásokkal – és emiatt nem a realitásokkal szállt hadba. Látva a trendet és elemezve a fejleményeket, képes volt az MSZP-vel kötött megállapodás újragombolására, holott sejthette, hogy csapata számára az nem kis kockázattal jár. Bajnai jelenléte kudarcaival együtt azt jelezheti, hogy mégsem csak ketrecharcból áll a politika.

Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc önmagukat adták. Mindig akkor és odáig mentek el, amikor és ahová politikai ösztönük vezérelte őket. Hol bekeményítettek, hol engedékenyek voltak – reakcióikat mindig a pártokon belüli és kívüli pozíciókhoz mérték. Lehet, hogy az összefogás barátai nem egészen ilyen frigyről álmodoztak. Simábbról, elegánsabbról, szélesebbről, önfeledtről. És kérdés, hogy a kínkeservvel, sok-sok kényszerrel és nem könnyen eltemethető gyanakvással, bizalmatlansággal született egyezség végére tegnap pont került-e? Mert ha ez a történet megint tovább folytatódik, vonszolódva, egymással feleselve, már nagyon más elől veszi el a helyet. Igen, az elől, amit esélynek hívnak.