A szabályozás más szolgálati időt, mint pl. a tanulmányi időt, a munkanélküli-ellátást, a 18 év feletti tartósan beteg hozzátartozó ápolása miatt folyósított ápolási díjat stb. a kedvezményre való jogosultság szempontjából nem veszi figyelembe. Erre a szabályra írta Simonovits András, az ismert és kiváló nyugdíjszakértő: „Egyrészt a kormány teljesítette buta választási ígéretét, és a 40 éves jogviszonnyal rendelkező nők 2011-től kezdve életkoruktól függetlenül teljes nyugdíjjal vonulhatnak nyugdíjba. (….) Ugyanakkor nagyon megnehezült a korhatár alattiak nyugdíjbamenetele, gyakorlatilag megszűnt a minimális és az általános nyugdíjkorhatár közötti különbség. Ez mindenképpen hiba, az előrehozott nyugdíjazást nem tilalmakkal, hanem megfelelő nyugdíjcsökkentéssel kell korlátozni” (2014. január 3. – Élet és Irodalom, 1/2014. szám).

2014. január 9-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy az intézkedés bevezetése óta mintegy 100 ezren éltek a lehetőséggel, ebben az évben ez a szám várhatóan 125 ezerre emelkedik. A szakállamtitkár és az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság képviselője hozzátette, hogy igazolt a döntés helyessége: a „nők 40” kedvezmény a nyugdíjrendszer stabil, jól bevált elemévé vált, és a program folytatódik.

A két ellentétes álláspont után felhívom a figyelmet néhány olyan körülményre, amely talán segítheti az olvasót a véleményalkotásban. Magyarországon – igazodva a gazdasági kényszerhez és az európai trendhez – több lépcsőben megtörtént az általános nyugdíjkorhatár emelése, a mostani szabályok szerint 2022. január 1. napjától már 65 év lesz a korhatár. Nézetem szerint ez az irányválasztás (mármint a korhatár fokozatos emelése) helyes döntés volt, mint ahogy indokolt volt a korhatár előtti nyugdíjba vonulási lehetőségek kusza, áttekinthetetlen rendszerének megszüntetése is. A fő szabállyal (65 éves korhatár) tehát semmi gond. Öregszik az ország, emelkedik az átlagéletkor, nehezedik a folyó finanszírozásból táplálkozó nyugdíjkassza helyzete. A dolgozni tudó és járulékfizető, de már nem túl fiatal népességet ezért a munkában maradás felé kell orientálni. Azt azonban tudnunk kell, hogy sok 60 körüli ember legjobb szándéka ellenére sem talál munkahelyet, és családi körülmények is előidézhetnek olyan helyzetet, amikor a nyugállományba vonulás az egyetlen megoldás. Ezzel (Simonovits Andrással egyetértve) arra akarok rávilágítani, hogy az érdemi korhatáremeléssel párhuzamosan életbe kellett volna léptetni – mondjuk 60-61 éves kortól – egy átlátható, nem visszavonulásra ösztönző, de választási lehetőséget adó, erősen degresszív nyugdíj-megállapítási rendszert, amely biztosítja, hogy az életkor, a szolgálati idő és a befizetett járulék függvényében kerüljön megállapításra a drasztikus mértékben csökkentett nyugdíjösszeg. Ez a lépés nem történt meg. A fő szabály ésszerűtlen megbolygatása viszont igen. Gondoljunk csak a bírákra, a közalkalmazottak egy részére és az írásom tárgyát képező „nők 40” programra.

Kezdjük rögtön a pénzzel. A január 9-i államtitkári beszámoló 100 ezer hölgyet említett, akik éltek a kedvezmény biztosította lehetőséggel, azaz 40 év jogviszony után életkoruktól függetlenül teljes összegű öregségi nyugdíjban részesülhetnek. 100 ezer forint megállapított nyugdíjjal számolva ez évi 120 milliárd forint kiadást jelent az államháztartás részét képező nyugdíjkasszának. Miután a program folytatódik, és a kedvezményezettek létszáma folyamatosan nő, nem kétséges, hogy az ezen a címen kifizetésre kerülő nyugdíjösszeg – tekintettel az érintett korosztályok demográfiai specialitására is – jelentősen emelkedni fog az elkövetkező két-három évben.

A szisztéma teljes mértékben szembemegy azzal a helyes szándékkal és iránnyal, hogy a nyugdíjba vonulás korcentrumát racionális megközelítéssel – amennyire csak lehet – emelni kell. Kérdezem: egészséges, tapasztalt, megbízható és a nagymamakorhoz általában még csak közelítő vagy éppen odaérő hölgyek sokaságának miért kellett vonzóvá tenni a munkaerőpiacról való könnyű távozás lehetőségét? A szűkebb-tágabb környezetemben dolgozó és a program feltételeinek megfelelő hölgyek kivétel nélkül mind azonnal elmentek nyugdíjba, és ismereteim szerint valamennyien élnek a nyugdíj melletti munkavállalás lehetőségével. Számosan közülük teljes munkaidős elfoglaltság keretében. Miért ne tennék? Hiszen csak 58-59 évesek, abszolút életrevaló és munkaképes emberek. Viszonylag fiatalon felveszik a teljes értékű öregségi nyugdíjat, és dolgoznak tovább, így a helyüket nem adják át az utánuk jövő generációnak. Egyéni szempontból döntésük és cselekvésük logikus, ha személyi tanácsadójuk lennék, én sem ajánlanék mást nekik. De gondolt valaki a 60-61 éves, se elegendő szolgálati évvel, se munkahellyel, se álláskeresési támogatással, se nyugdíjjal nem rendelkező asszonyokra, férfiakra? Vagy nem kellett volna ebből az évi 120 milliárdos nagyságrendű összegből a 28 500 forintos legkisebb öregségi nyugdíjon is „igazítani”?

Egy szegény országban tíz- és százezreket érintő intézkedés esetében elvárható, hogy racionális legyen, és a társadalom jelentős része igazságosnak tartsa. Ez a program az igénybe vevők számára nagyon kedvező, egyébként irracionális és igazságtalan. Irracionális a munkaerőpiac, az államháztartás és a normatív nyugdíjszisztéma szempontjából, igazságtalan és diszkriminatív a kedvezményben nem részesülő, valamikor nappali tagozaton tanuló, tisztességesen dolgozó és gyermekeket vállaló hölgyek szempontjából. Most tudták meg, hogy aki tanult, az hátrányba kerülhet. Jelzem, a nem kedvezményezett hölgyek még abban az időben végezték tanulmányaikat nappali tagozaton felsőfokú intézményben, amikor csak kemény munkával, jó középiskolai eredménnyel és csak keveseknek sikerült bejutni a nívós egyetemekre. A rendszerből kimaradt hölgyek tanulmányaik alatt valóban nem fizettek járulékot, de képzett munkavállalóként felelős munkakörökben az elmúlt évtizedekben ezt a járulékhiányt többszörösen bepótolták.

Gondoltak-e arra a programtervezők és végrehajtók, hogy 2022. január 1. napjára – feltételezve a kedvezményes rendszer változatlan formában való megmaradását – olyan helyzetet állítottak elő, amelyet leírni és olvasni is elképesztő: egy 1965-ben született, 17 éves kora óta dolgozó nő 57 évesen ugyanabban az évben vonulhat nyugdíjba, mint az 1957-ben született, 65 éves hölgytársa. A nyolc év differencia járulékoldalról egyáltalán nem indokolt, az egyenlő elbánás szempontjából pedig megmagyarázhatatlan. Csak ebből és már most látszik, hogy ez az irányválasztás rossz, a jelenlegi szabály egy idő után tarthatatlan lesz.

Az általam leírtak nem irányulnak azok ellen, akik már el tudtak menni a program alapján nyugdíjba, és azok ellen sem, akik az elkövetkező időszakban élnek a lehetőséggel. Nem is teszek javaslatot a „nők 40” program azonnali vagy egy éven belüli megszüntetésére. Parlamenti választás előtt dőreség lenne ilyesmivel előállni, mivel a mostani nagy helyezkedés és tülekedés közepette biztosan nincs olyan párt, civil szervezet vagy szakszervezet, amelyik akár csak egy mondatot is akarna mondani erről a nyilvánvalóan hibás konstrukció módosításáról, esetleg gyökeres megváltoztatásáról.

Marad tehát a jó szándékú kritikus vélemény közzététele és az, hogy felhívjam valamennyi olvasótársam figyelmét egy ésszerűtlen, diszkriminatív, össztársadalmi érdeket sértő, hosszú távon valószínűleg fenntarthatatlan szabályozás ellentmondásaira.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.