Dési András: Coming out
Az első vicceken még kényszeredetten mosolyog az ember, aztán ahogy emelkedik a társaságban az alkoholszint, úgy röpködnek a „buzizós” meg „szőke nős” viccek. Férfitársaságban teljesen elfogadott az ilyen tréfálkozás. Tudja ezt jól Thomas Hitzlsperger is. A volt német válogatott labdarúgó az öltözőben számtalanszor átélte, hogy csapattársai a melegeken élcelődtek. Persze ez nem német jelenség. A labdarúgás még mindig macsóvilág, nem tűri meg a melegeket. Akik a magyar válogatott élén is megfordult Lothar Matthäus szerint nem tudnak focizni.
Matthäus tézisét a tavaly ősszel visszavonult Hitzlsperger pályafutása cáfolja. Ötvenkétszer volt válogatott, s ugyan a 31 éves exközéppályás messze van Beckenbauertől vagy Gerd Müllertől, mindenesetre történelmet írt azzal, hogy ő a legismertebb német labdarúgóprofi, aki nyilvánosan elismerte homoszexualitását.
Régóta esedékes volt egy ilyen kitárulkozás. A politikában, a gazdasági életben vagy a szórakoztatóiparban, amelynek a profi futball integráns része, ma már csak kevesen csodálkoznak egy ilyen beismerésen. A (hivatásos) labdarúgás azonban mégis teljesen más. Ahogy más kategóriába esnek a férfiasnak tekintett csapatjátékok is. Németországnak, Európa vezető gazdasági hatalmának lehetett a melegségét nyíltan vállaló külügyminisztere, egy aktív és népszerű futballistát azonban sokan, köztük Philipp Lahm, a válogatott csapatkapitánya meg a profi liga vezetői még mindig eltanácsolnak attól, hogy vállalja a coming outot.
Pedig Hitzlsperger csak elismerést kapott bátorságáért. Aktív és ismert labdarúgók, szakvezetők, köztük Joachim Löw szövetségi kapitány is szuperlatívuszokban méltatták a német, az olasz és az angol első ligát megjárt középpályást. A német kormány szóvivője is csatlakozott a Hitzlsperger mögött felsorakozott csapathoz.
Mégis azt olvasni, hogy a stadion az más. Az nem a törvényhozás, nem a vezérigazgatói szint és nem is koncertszínpad. A stadion az teljesen más kategória. Ott más hangulat uralkodik, ott a szurkolók jelentős része nem tolerálja a másságot. Amit – például a toleránsnak tekintett Németországban – a társadalom döntő többsége elfogad. Hitzlsperger azt mondja, a kiállásával szeretné elérni, hogy a futballban ne legyen többé tabutéma a szexuális orientáció. Hogy hallgatni vagy hazudni kelljen, mert ha kiderül, akkor az illetőt könnyen kiközösíthetik.
És megbélyegezhetik, mert a lelátók közönsége tud nagyon kegyetlen is lenni. Több ezer, több tízezer ember üvöltése karriereket törhet ketté, nagyon erősnek kell lenni, hogy valaki elviselje a folyamatos mocskolódást. Hitzlsperger azt is mondja, nem véletlenül a szocsi téli olimpia előtt vállalkozott a coming outra. Más sportolókhoz hasonlóan őt is bántja az, ahogy a Putyin-rezsim bánik a melegekkel.
Bírálatát címezhetné a FIFA-nak is, a nemzetközi szövetség ugyanis a 2018-as világbajnokság rendezését Oroszországnak, míg a 2022-est Katarnak ítélte oda. Az öböl menti államban törvények tiltják a férfiak közötti szexuális viszonyt. A profi futball alapvetően ignorálja a homoszexualitás témáját, miközben a szurkolók között sok a meleg és a leszbikus is. Pedig a világ legnépszerűbb sportja, ez a csodálatos játék mindenkié. Mindenki játszhatja és mindenki szurkolhat. Fehér, fekete, sárga, keresztény, muzulmán, zsidó, hindu, hetero, meleg, leszbikus. Nem ez számít. S nem ennek kellene számítania.
