Juhász Péter önazonos. Valószínűleg csak idő kérdése volt, hogy a Milla atyja, akit a drogliberalizációért kampányoló Kendermag Egyesület vezetőjeként ismert meg a szélesebb közvélemény, kifaroljon a pártalapú – noch dazu: mindinkább a szocialisták által vezérelt – ellenzéki összefogásból.

A Milla, hiába akarták sokan egyfajta új Demokratikus Chartának látni, nagyon nem volt az. A Fidesszel szembeni civil felháborodás öltött benne testet, és akkor volt igazán a helyén, amikor csak annyi volt a tét, hány tízezren mennek ki a soron következő tüntetésére.

Abban tehát semmi meglepő nincs, hogy Juhász Péter most idegesen hátat fordított a részben általa egybeterelt koalíciónak, mondván, nem pusztán Gyurcsánnyal nem óhajt egy listán szerepelni, de Mesterházy listavezetőségét sem fogadja el. Az igazán érdekes az, hogy mit gondolt másfél évvel ezelőtt, amikor beállt a miniszterelnöki ambíciókat dédelgető Bajnai Gordon mögé. Hiszen akkor sem volt kétséges, hogy pusztán jópofa, fiatalos, demonstrációban verhetetlen civil szervezetekkel ez a meccs nem megnyerhető. Miniszterelnök-jelölt itt és most az lesz, aki a szocialista pártot is képes maga mögé állítani.

A legnagyobb kérdés azonban mégiscsak az, hogy mit gondolnak minderről azok, akik 2012. október 23-án az Erzsébet híd pesti hídfőjénél dübörögve tapsoltak a legfőképpen Juhász Péter vállán a miniszterelnök-jelöltségbe felkapaszkodó Bajnai Gordon ringbe szállásának. Csalódottak-e amiatt, hogy a civil világ megint csak díszletként szolgált a pártpolitika számára, s hogy a komoly dolgok újfent a kulisszák mögött dőltek el. Áprilisban – efelől kétségünk sem lehet – pontos választ kapunk minden kérdésre.