Tartós koalícióra léphet-e három olyan politikus, aki annyira el lenne a másik társasága nélkül, mint Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány? Aki ezt nem tudja elképzelni, az emlékezzen vissza Orbán és Torgyán szövetségére. Ahhoz képest most rokon lelkek elvi alapon történő összefogása előtt állunk.

Az Orbán által kifundált új választási rendszer a koalíciókötés kényszerét a választás utánról a választás elé hozta. Tudja, mennyire nehéz ez: neki se lett volna könnyű, ha 1998-ban már a kampányban Torgyán oldalán kellett volna virítania. Gyurcsány ugyan nem Mesterházy és Bajnai Torgyánja, de az biztos, hogy megpróbálták kibekkelni nélküle. Erre volt is esélyük, de azt eljátszották. Ki-ki a maga pályáján, együtt is, külön is.

Most csak azt ismerték be, hogy ketten kevesek lesznek a győzelemhez. A nagy ellenzéki összeborulás még előttünk van. Ahhoz meg kell egyezni Gyurcsánnyal. Ő korábban rosszabb pozícióban is nagy igényekkel állt elő. Igaz, később azt is mondta, hogy az összefogásért hajlandó áldozatokat hozni. Mesterházy és Bajnai most engedett, előbbi vállalta Gyurcsányt, utóbbi a másodhegedűs szerepet. Ezek után Gyurcsány vagy alkalmazkodik, vagy inkább megpróbál még nagyobb engedményeket kicsikarni a párosból.

Ha az utóbbit teszi, akkor innentől már rá mutogatnak majd mint az összefogás kerékkötőjére. Orbánék most még hangosabban szajkózhatják, hogy a bukott baloldal a régi arcokat kínálja a választóknak. Ezt stílszerűen éppen az a bukott jobboldal mondja, amely nem nagy megújulással, hanem a duplán bukott vezérével győzött 2010-ben.

Ez az a ház, ahol semmi sem változik? Vajon elég lesz-e a baloldalnak a sikerhez csak a bútorokat átrendeznie?