A legrosszabb a viszonylagos biztonságban élők közönyössége. Amikor napi tizenöt vagy húsz áldozat már nem éri el az ingerküszöböt. Amikor csak akkor hír a hír, ha a robbanásban, katasztrófában legalább egy tábornoki rangú áldozat van. 

Ha a menekülők számát ezrekben, a pusztulás okozta kárt milliárdokban (dollár) lehet mérni. Ha a hír csak akkor hír, ha az elraboltak, kivégzettek között legalább egy európai, amerikai van, diplomata, vagy újságíró. A közönynél csak egy gonoszabb állapot van: a cinizmus.

Az arab világ brutális telet él meg: Irakban a szunniták–síiták vallásháborúja újabb mélységekbe süllyeszti az országot. Azt mondják, a szíriai polgárháború csapott át oda. Részben így van. Szíria, Irak, Libanon egységes térséggé lett ebből a szempontból: mindhárom államban a vallási szélsőségesek harcolnak egymással – ki tudja, milyen valós célokkal. Most épp a szíriai dzsihadisták ölik az eddig velük harcoló külföldi harcosokat. Szaúdiakat is.

Ma már azok a külső hatalmak is tehetetlenek, amelyek eddig pénzelték, támogatták, eltűrték a „rivális ellenségét”. Szíriát Oroszország támogatja. Azt látjuk, hogy az irániak pénzelik, támogatják, kiképzik, felfegyverzik a síita erőket, míg a szaúdiak ugyanezt teszik a szunnita dzsihadistákkal. A szunnita felkelőket, fegyvereseket segítik az öbölállamok, Törökország, időnként az USA. De az amerikaiak sokáig ott álltak a síita színezetű iraki kormányzat mögött is. Sokat akkor sem tettek, amikor a bagdadi kormány durva erőszakkal csapott le azokra a szunnita törzsi szervezetekre, amelyek korábban kiszorították a nyugat-iraki Anbar tartományból az al-Kaidát. Most visszatért az al-Kaida, és részben vele tartanak a törzsi fegyveresek is.

Irak bombamerényletek színhelye, Falludzsa városa az al-Kaida kezében van. Washington pedig megüzente, segít, de fegyvereseit már nem küldi vissza. Szíria olyan mélyre süllyedt a polgárháborúba, hogy már nehéz felismerni, ki kicsoda. A szunnita milicisták és az al-Kaida alvállalkozói néha egymás ellen harcolnak, miközben folyik a vallásháború az alavita (kormánypárti) erők és az Iránból és Libanonból érkező segédcsapatok között.

A vérontás Szíriából érkező híreihez már hozzáközönyösödtünk. Libanon e polgárháború tükörképe: robbantások, merényletek, menekülők. A térség maga az instabilitás, merő robbanóanyag. Jogos a félelem, hogy mindez tovább terjedhet, a válság kezelhetetlenné válik. Ehhez képest a palesztin–izraeli konfliktus most éppen szinte nincs is.

A robbanás megelőzése sürgető európai érdek. Nem csak a menekültáradat miatt, amely már elérte Bulgáriát. A harcokban terroristák képződnek, a terroristák Európában is folytathatják, amit ott megtanultak. A hálózat már itt van, jöhetnek az új pusztítani vágyó „mártírjelöltek”, olyanok, mint akik Volgográdban öltek. Nem tudjuk, hogy a vallásháborúnak látszó hatalmi vetélkedés milyen eszközökkel rendelkezik. Hozzájuthatnak-e a létező feketepiacon tömegpusztító fegyverhez, amelyeket egy alkalmas pillanatban elő is rántanak. Európára a közöny életveszélyes.