Az utóbbi negyedszázad alatt húsznál több szövetségi kapitányi periódust számolhattunk össze. Néhányszor külföldről hívott szakvezetővel is próbálkozott labdarúgásunk felső vezetése: Jenei, Puskás, Matthäus, Koeman. Volt köztük világklasszis futballista, BL-győzelmet elért edző, a valódi profi világban nem eredménytelenül szorgoskodó tréner. A két magyar persze csak a labdarúgó-kultúrát tekintve számít idegennek. De abban nagyon. Miként vitathatatlan lett volna ez Bölöni László esetében is. Az importált karmesterek sem hoztak megváltást. Ugyanúgy siker nélkül maradtak, mint az elmúlt két és fél évtized tucatnyi hazai kapitánya. Viszont sok százmillióval többe kerültek a szövetségnek. Úgy vélem, a húsznál több eset bizonyítja, hogy nem a szakmai főnök személyében keresendő a probléma gyökere. Sokkal inkább válogatott labdarúgóink nem elégséges játéktudásában, képességszintjében, mentális felkészültségében-felkészítettségében rejtőznek az okok. A probléma persze ennél is mélyebben bújik meg. Nevezzük nevén a gyereket: képzési csőd van a magyar labdarúgásban. Számos oka közül csak néhány: a szakemberképzés színvonala és finoman szólva felettébb rugalmas követelményrendszere, a nagyon sekély merítési lehetőség, a kiválasztás szempontjainak elavultsága, megengedő, létszámfetisiszta gyakorlata, a múlt futballját klónozó tehetséggondozás, az utánpótlásmérkőzéseken, tornákon az eredmények hajszolása, túlértékelése, az egyéni képzés alacsony részaránya, a végig nem gondolt játékostranszfer. Mindezt eltakarják, tagadják az utánpótlás-nevelés ködös fogalmával ügyesen operáló megélhetési szakemberek. Ilyenkor szokták leírni, hogy persze, tisztelet az elenyésző kivételnek.

Jól érzékeli az MLSZ, hogy véget kell vetni a mellébeszéléseknek, hogy eljött az ideje a számonkérésnek. Legyen szó az akadémiákról vagy éppen a válogatottról. Ennek tudatában mi egyebet várhatna el az új szövetségi kapitánytól, mint azt, hogy végre-valahára juttassa ki a magyar válogatottat a legközelebbi Euróba-bajnokságra. Ehhez 1964-ben a legjobb négybe, 2016-ban pedig már csak a legjobb huszonnégybe kellett, illetve kell bekerülni. Ezért az előrelépéshez nem elégséges csak a részvétel kivívása. Ha megvizsgáljuk az idei világbajnokság európai selejtező csoportjainak tabelláit, akkor Magyarország – harmadik helyével, a kvalifikáció során szerzett pontjaival – a 19–20. helyet foglalja el kontinensünk rangsorában. Az emelkedés bizonyítékaként Franciaországban a 16 közé kell(ene) bejutni, de legalább pontokat szerezni a csoportkör mérkőzésein.

Játékosállományunk minősége két év alatt aligha változik érdemben, Pintér Attilának tehát abból kell főznie, ami a spájzban van. A hőn áhított siker eléréséhez megfelelő hozzávalókra, mindenekelőtt jól képzett, sikerre éhes, erős bajnokságban rendszeresen szereplő labdarúgókra lenne szüksége. Ennek előteremtése nem a szövetségi kapitány feladata, hisz ő kapott „anyagból” gazdálkodik. Persze egy invenciózus szakember jó recepttel, akarom mondani, alaposan kimódolt és begyakorolt játékrendszerrel, az ellenfelet meglepő taktikával szegényesebb játékosválaszték esetén is képes kellemes meglepetést okozni. Mint az gyakran előfordult már a labdarúgásban, még ha nem is nálunk…

Legyünk tárgyilagosak: a papírforma nem sok biztatóval kecsegtet 2016-ra. Az MLSZ vezetése szerintem helyesen döntött, józanul mérlegelt, amikor elvetette, hogy sztárgázsit fizessen egy jó esetben is csak közepes színvonalra képes együttes vezetőjének. Talán a második, akár unortodoxnak minősíthető lépést is megtehették volna. Nem szokványosan olyan – nyilvánosságra hozott – szerződést kínálnak az új szövetségi kapitánynak, amely csak szerény mértékű fix jövedelmet és szigorúan korlátozott költségtérítést, kijutás esetén viszont annál gavallérosabb prémiumot garantál. Ez felelne meg ugyanis leginkább a reális helyzetértékelésnek és a költséghatékonyságnak. De ne hagyjuk a kasszában a külföldi kapitányra és az asszisztenciájára korábban szánt százmilliókat! Hozzunk más országokból megkérdőjelezhetetlen tudású utánpótlásedzőket, oktatókat, menedzsereket, szervezőket – nevezzük őket, aminek akarjuk –, hogy segítsenek. A valódi tehetségek felismerésében, képzésében, pályafutásuk megtervezésében és nem utolsósorban a korszerű szemléletű hazai szakembergárda kialakításában.

A szerző labdarúgó-szakedző

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.