Kezünkben van megint egy újabb Ángyán-jelentés, vaskosabb minden eddiginél, és nem csak terjedelmében. Ha eddig bárki azt gondolta volna, hogy csak néhány megyére, Borsodra, Fejérre, Csongrádra vonatkozik a kormányzati földmutyi, mert itt voltak a leghangosabb botrányok, az alaposan téved.

S ha maradt is ki a csokorból néhány térség, Győr-Sopron, Vas vagy épp Zala, annak a tanulmány szerzője szerint pusztán prózai okai vannak. Vagy nem hirdettek eredményt, vagy a háttérben még folyik az ádáz osztozkodás a zsírosabb falatokon. Úgy tűnhet, egyszemélyes harcot folytat itt egy elszánt tudósember, akinek neve korábban épp a földújraelosztás hitelesítéséhez kellett.

Ha ő mondja a gazdáknak most is, hogy jó lesz, akkor elhiszik. Sokkal jobban, mint ha Selmeczi Gabriella vagy Rogán Antal nézne mélyen a parasztember szemébe, s mondaná lassan, tagoltan, hogy a föld azé lesz, aki megműveli, nem adunk semmit a „mocskosmultiimperialistakapitalista” hordák kezébe, nem ám.

De hiba csúszott a gépezetbe. Ángyán József nem volt hajlandó a gazdák szemébe nézni, és nem mondta nekik, hogy jó lesz, amikor éppenséggel arról volt meggyőződve, hogy nagyon is rossz lesz. Vannak ilyen emberek, mit csináljunk?! Rosszul alszanak attól, ha nem mondanak igazat. Hánykolódnak az ágyban, és nem hagyja őket nyugodni a lelkiismeretük. (Jó szó, lassan beáll majd az olyan elveszejtett fogalmak mellé, mint a becsület vagy a hazaszeretet). Akkor se hazudoznak, ha cserébe állami posztot, magas fizetést vagy épp vaskos megbízatást ígérnek nekik.

Nem könnyű olvasmány Ángyán ötödik jelentése, s az sem veheti félvállról, akinek az lenne az érdeke, hogy negligálja. Mérnöki alapossággal, tudósi precizitással alátámasztott minden állítás: ha jegyzőkönyveket, parlamenti felszólásokat, államtitkári interjúkat idéz, akkor azokat hivatkozásokban oda is citálja. Nem légből kapott, bolgár kollégák munkáiból összefércelt műről van szó: egy buldózer kérlelhetetlenségével s egy hangya szorgalmával készült. Olyan kortörténeti és kórtörténeti dokumentum, amelynek méltán lenne ott a helye minden kormányablakban. Már ha lenne valakinek bátorsága odarakni.

Ángyán afféle tüske most a hatalom körme alatt. Jól látható, hogy esze ágában sincs ezt a küldetést abbahagyni, sőt újabb tényfeltáró munkákat ígér. Ráadásul ezt a „tüskét” azzal az indokkal sem lehet kihúzni, hogy az ellenség küldte, s az is szánalmas próbálkozás lenne, ha a szakértelmét vagy a föld iránti elhivatottságát kérdőjeleznék meg. A kormányoldal nem tud mit kezdeni az „Ángyán-jelenséggel”. Kommunikációs trükkökkel nem is próbálkoznak, most az elhallgatás, a „kutya ugat, karaván halad” taktika erősödik. De azért az a tüske ott a köröm alatt nagyon fájhat. S a végén még el is mérgesedhet.