A szerk: Párban

Az óév utolsó napján kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlönyben, amely szerint Magyarország német megszállásának hetvenedik évfordulójára (2014. március 19-re) emlékművet állítanak fel Budapest belvárosában, a Szabadság téren. 

S mivel a kormány társadalompolitikai és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek gondolja az alkotás felállítását, nem fog majd sokat bajlódni a demokratikus aktamunkával, az építészeti-műszaki tervtanácsi, a településképi véleményezési eljárással. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár (Lázár János) a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bólogatásától kísérve egyszerűen megállapodást köt majd az ingatlan tulajdonosával, vagyis az V. kerületi önkormányzattal (Rogán Antal frakcióvezetővel), az önkormányzat pedig ennek megfelelően dönt majd.

Nincs kétség: március 19-re a megszállás emlékműve állni fog. A Jobbik mindjárt kiabálni kezdett, hogy a német megszállást elítélő szobor mellett abszurd lenne, ha a helyén maradna a szovjet megszállást dicsőítő szovjet hősi emlékmű. Az Együtt–PM szerint nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani.

A Fidesz cinizmusa azonban megint győzedelmeskedni fog. Mivel a szovjet emlékművet a keleti mintákat szövögető kormány a helyéről elmozdítani nem tudja és nem akarja, hiszen úgy eleget tenne a szélsőjobbnak, s egyben felbosszantaná Putyin elnököt – a szovjet obeliszk marad a helyén. Párban majd egy némettel.

A cinikus kecske megint úgy intézi, hogy jóllakjon, de közben a sértetlen káposztára mutogathasson. Egyelőre úgy néz ki, ebben a mesében csak a kecskével nem tud kezdeni senki semmit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.