Három éven múlott, hogy betölthesse századik életévét a budai Tabán art mozi. Jelen pillanatban viszont úgy tűnik, hogy ez a hely is a tavaly bezárt Odeon Lloyd és Kino sorsára jut: mozgó kép már nem pereg a falai között. 

Azért zár be bizonytalan időre a filmszínház, mert lejárt a fővárosi tulajdonban lévő Budapest Film Zrt.-vel kötött bérleti szerződése. Meghosszabbítása nem került szóba, és senkinek sincs tudomása arról, hogy a Budapest Film moziüzemeltetési pályázatot írt volna ki a Tabánra. Így Buda, az elit és hagyományaira oly büszke Buda művészmozi nélkül marad.

Az utóbbi években a 72 magyar art moziból mindössze 45 maradt, maradhatott talpon. Sok minden közrejátszik ebben, az internetes letöltésektől a nézőszám esetleg ettől is független csökkenéséig, miközben számos szöget az Andy Vajna-féle reformok ütöttek ebbe a koporsóba. Az új rendszer nem sajnálja a pénzt a forgatókönyvek fejlesztésére, hogy teljes erőbedobással állítson elő kétes értékű és idejétmúlt közönségfilmeket, ám a művész besorolású filmek forgalmazására már csak csurran-cseppen, az is kiszámíthatatlanul, kaotikusan. Pedig hát tudja mindenki, hogy sem nálunk, sem a szomszédainknál, de még Európában sem nagyon lehet megoldani a művészfilmek forgalmazását állami támogatás nélkül. Kényes áru ez, csak nagy ritkán van annyi nézője, hogy képes legyen nyereséget termelni, miközben elemi érdekünk, hogy lássuk, hol tart a kortárs európai film. Így áll elő az faramuci helyzet, hogy miközben Antal Nimród filmecskéje a magyar film egykori nézőit szeretné visszacsalogatni a mozitermekbe, ez már nem a régi, sajátos hangulatú art mozikra, hanem inkább a jellegtelen multiplexekre vonatkozik. Miközben tudjuk, az igazi művészfilmek csak ritkán találják meg ott a közönségüket. Azt a félmillió nézőt, aki az ilyen bensőséges helyen érzi jól magát.

A budai Tabán bezárása akkor is a kultúra sorvadását jelenti, ha pontosan tudjuk, hogy igenis van pénz a művészetek támogatására, pontosabban a baráti művészetek és baráti művészek fenntartására, jutalmazására. A támogatás ugyanis már rég nem elvek alapján, hanem megbízható emberek révén történik. Nemrég beszédes tények hangzottak el a miskolci CineFesten rendezett szakmai beszélgetésen is. Legalább 115 olyan tízezer lakosúnál nagyobb városunk van, ahol nincs multiplex, viszont a modern digitális filmvetítés lehetőségét sem teremtették meg. Márpedig a hagyományos technikájú mozik ideje végérvényesen leáldozott, filmellátásuk megoldhatatlan. A gond: a legfőbb mecénásszervezet, az NKA élén álló L. Simon László úgy vélte, pénzkidobás fönntartani a művészmozikat. Miközben az art mozik kulturális jelentőségét a főváros sosem vonta kétségbe. Tarlós István főpolgármester A nemzet fővárosa című programjában a moziingatlanok eladása ellen foglalt állást.

És ne gondoljunk ordítóan nagy összegre. 2010-ben a Budapesti Operett Színház 375 ezer nézőre 2,4 milliárd forintos fővárosi apanázst volt képes felmutatni. Ehhez képest az egész artmozi-hálózatot fent lehetne tartani évi 160-200 millióból, ami elenyésző összeg egyetlen pesti kőszínház éves támogatásához képest. Ha az art mozisoknak is lenne egy Vidnyánszkyjuk, akkor mindez már rég nem lenne kérdés. Csak néznénk a címoldalakon szerepelő dicsőséges nemzeti artmozi-hálózatot.