Csalódott volt a brit média, amikor nem talált tömegesen Nagy-Britanniába készülő románokat újév napján. Elvégre David Cameron kormánya – részben a szélsőséges brit függetlenségi párt nyomására – hetek óta azzal riogatta a társadalmat, hogy elsejétől jön a román és a bolgár invázió, a keletiek irgalmatlanul lenyúlják a lakhatási támogatást, pofátlanul felveszik a segélyeket, és úgy mellesleg kiszorítják majd a helyieket a munkaerőpiacról. 

Nem a britek az egyetlenek, akik szeretnek a külföldi veszéllyel riogatni: a bajor kormányfő is azt sulykolja már néhány hete, hogy határt kell szabni a „jóléti bevándorlóknak”, akik kizárólag azért jönnek majd Németországba, hogy részesüljenek a bőkezű szociális ellátásból. Nem dolgoznak majd egy napot sem, mégis felveszik a segélyt, kiszorítják a német szegényeket a hajléktalanszállókról, vagy siserehadnyi gyereküknek köszönhetően vidáman megélnek a családtámogatásból. Bezzeg mennyivel jobb lenne, ha csak orvosok, ápolónők, informatikusok, általában képzett szakemberek jönnének keletről!

Kár tagadni, hogy a szabad munkaerő-áramlásnak vannak árnyoldalai is. Nagy-Britannia például 2004-ben azon országok közé tartozott, amely szélesre tárta kapuit a kelet-európai bevándorlók előtt. Az akkori munkáspárti kormány azzal érvelt, hogy a brit gazdaság csak nyerhet az újonnan csatlakozottakkal. Elsöprő többségük szinte azonnal talált is munkát, több mint félmillió lengyel él ma is Angliában, a csehek és a magyarok számát is százezresre becsülik. A lelkesedés azóta mégis megcsappant, egyrészt a válság következtében már kevesebb a szabad állás, másrészt valóban megjelentek azok is, akik nem az adófizetők, hanem a rászorulók táborát szaporítják. Az arányuk még mindig nem jelentős, de a leszakadó rétegek számára épp elég konkurenciát jelentenek, és ha országosan nem is, bizonyos önkormányzatoknak gondot okozhat a jelenlétük. A németek és a britek óvakodnak attól, hogy kimondják, de a franciák nem rejtik véka alá: főként a romáktól tartanak, akiket praktikusan egy kalap alá vesznek a románokkal. Korábban rengeteget ostorozták a kelet-európai országokat, hogy miért nem javítanak a romák életkörülményein, de most, hogy sokan maguk mennek egy jobb élet reményében külföldre, a szolidaritás megtorpan a határokon. A szegény, képzetlen bevándorló sehol sem népszerű.

Ám a számok azt mutatják, hogy még mindig ők a törpe kisebbség. A briteknél kisebb a jóléti kiadásokból élő kelet-európaiak aránya, mint az unión kívüli külföldieké, Németország pedig a kelet-európai bevándorlás eddigi legnagyobb haszonélvezője. Az Economist arra is felhívja a figyelmet, hogy a brit befektetők (miképp a németek is) jókora hasznot húznak az olcsó keleti munkabérekből – így viszont nem kell azon csodálkozni, hogy innen pedig sokan a magasabb nyugati bérek vagy egy kiszámíthatóbb élet reményében felkerekednek. Őket mind jóléti bevándorlónak bélyegezni, ez veszélyes leegyszerűsítés. De hatásos, és voksokat hozhat – főképp a szélsőjobbnak.