De hát meg kellett kérdezni őket, hiszen ezeket az urakat manapság mindenről megkérdezik (arról is, amiről fogalmuk sincs), mert nekik mindenre autentikus és megfellebbezhetetlen válaszaik vannak. Éppen A magyar generációk közérzeti jellemzői témájáról ne volnának adekvát gondolataik? Ugyan már. A vezérkar a rendszerváltó generációhoz, azaz az 1951–1965 között született nemzedékhez tartozik.

Az ő véleményük – elnézést: az ő véleménye – visszhangzik azonban a fiatalabb vezérkari tagoktól is. Ám a felmérők azt szűrték le, hogy a „rendszerváltók”, akik a legtöbbet fektették a rendszerváltásba, és ettől anyagi értelemben is a legtöbbet remélték, lényegében csalódtak a várakozásaikban. Most mondjuk erre, hogy jelen vezetőinkre ez csak akkor lehet igaz, ha a már megszerzett vagyon és hatalom nem elég?

A rendszerváltó generáció átlagembere – tanúsíthatjuk – megelégszik munkával, családdal, autóval, belföldi, olykor külföldi nyaralással. Szeret nyugodtan élni. Ez volna a vágya, nem több. De munkahelyét, ha van egyáltalán, tíz körömmel védi, s közben legfeljebb reméli, hogy lesz nyugdíja. Gyerekei kirepültek, illetve a fenét repültek ki, most is a nyakára járnak. Kivéve, ha már külföldre mentek az itthon kínált jövőképtelenség elől.

De a vezérkar nem átlagemberekből áll. Elégedetlenek azonban ettől még lehetnek: megrázkódtatásuk onnan fakadhat, hogy kicsiny országba születtek, ahol lassan egybeérnek a vagyonok, egymás sarkára taposnak a hatalmasságok. Még néhány év, és már csak egymás kárára tudnak gyarapodni. Hát kérem, tetszettek volna egy nagyobb országba születni. Mi az, hogy megkérdezték! Csak őket kérdezték a rendszerváltók közül! – vonom le a végső következtetést a felmérés következő megállapítása után.

Azt olvasom ugyanis, hogy a szabályok megszegését mint a társadalmi érvényesülés szükséges velejáróját leginkább az „elveszett generáció” utasítja el. Ők azok, akik 1935 előtt születtek, és 1989 előtt már kiléptek a munka világából, így többségük a politikai-gazdasági folyamatokat nem fordíthatta saját hasznára. Ebben a kérdésben a legmegengedőbbek a rendszerváltók, valamint az őket követő nemzedékek. Egy ország tanúsítja, milyen szabályokat szegett meg és milyen szabályokat alkotott a szabályszegés után a Fidesz vezérkara.

Saját érdekrendszerüknek megfelelően írtak át mindent, betonoztak be embereket hosszú évekre kulcspozíciókba. Ha maradnak, a lakájok őket szolgálják. Ha mégis menniük kell (átmenetileg persze), akkor a kinevezettek mindent megtesznek mielőbbi visszatérésük érdekében. Mert az ő szabályukat nem szegheti meg akárki. Csak ők. Társadalmi érvényesülésük szükségszerű velejárójaként. Mi, többiek pedig statisztálhatunk ehhez. Ez jut a szabálykövetőknek – még ha nemzedéktársak is.