Hagyjuk most a jogot, annál is inkább, mert Pintér belügyminiszter szerint a katasztrófavédelmi főigazgató szüntelen nénózása és villogása teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak, miként a honvédelmi miniszteré is. Ami viszont a nénózás indokoltságát illeti, felhívnánk a figyelmet, hogy egy lakossági rezsicsökkentési fórum ma már akkora súlyú esemény, amire nem lehet eléggé korán elindulni, sőt az a meglepő, hogy már eddig is nem vadászgépekkel érkeztek rá a magas rangú vendégek.

Hanem azt kellene itt megérteni, hogy nénózni kurva jó. E sorok írója a nyolcvanas évek elején az MTI tudósítójaként bekerült egy magas rangú személyt szállító konvojba, igaz, csak a sor végét záró biztosító mentőautó elé, ám az út így is maga volt a mennyország.

Nem is a sebesség, hanem a látvány, hogy mennyire megtöpörödik nénózás közben a világ, a rengeteg járókelő, amint a vijjogó hangtól bután, megdermedve áll vagy ugrik vissza a járdára, szorítja magához a gyereket, meg ahogy az autósok oldalaznak pánikszerűen a járdaszélhez; az ember legszívesebben odakiáltott volna nekik, hogy mi van, mikulások; de hát a szavakat úgyis elvitte volna a szél.

S a társaság. Nem is csak a magas rangú személy, akiről az egész nénózás szól, hanem a többi: a kísérők, a testőrök, a protokollosok, akik nemcsak tudják magukról, de nénózás közben újra és újra átélik, hogy fontos emberek, hogy vitték valamire, hogy ott vannak tűzközel.

Amit majd el lehet mesélni a faluban, a telepen, fönt a hegyen a hasonszőrűeknek, vagy épp a családi asztalnál, hogy aztán a katasztrófavédelmi főigazgatót is egyszer majd kérve-kérjék az unokák, hogy „most azt tessék elmesélni Bakondi nagypapának, amikor egyetlen délelőtt húsz tűzoltólaktanya között nénózott oda és vissza”; már önmagában az ilyen pillanatokért érdemes volt élni.

Nem véletlen, hogy nemzetünk tehetős legjobbjai a rendőrséget is félrevezető szerkezeteket szereltetnek a kocsijukra, és mélyen lenézik a nímandokat, akik filléres Móricka-villogókkal kísérleteznek, s persze hogy egyből lebuknak. Vagy a gyermekrák-alapítvány elnöke, aki egyenesen mentőautóval jár dolgozni, igaz, ő nem nénózik, csak a villamossíneken közlekedik, és nem is akar onnét lejönni, mert úgy gondolja, ez jár neki.

S épp erről van szó, hogy ezek járatják le a nénózást. Ezt azért kell leszögeznünk, mert például Bakondi főigazgató esetében a saját tekintélye érdekében van szükség a szakadatlan nénózásra. Úgy áll tudniillik a helyzet, hogy Bakondi főigazgatót a saját tűzoltói is kiröhögik, dilettánsnak tartják, legutóbb már pert is nyertek ellene, ami hagyján, de nyáron a saját miniszterelnöke alázta porig árvízkor, amikor kivette kezéből az irányítást a gáton, ami pedig Hende minisztert illeti, képzeljük el, mit szólna Mészáros Lázár, az első felelős magyar kormány hadügyminisztere, ha meglátná utódját, amint rezsicsökkentési fórumra igyekszik csapataival.

Ezért jó a szilveszter. A felfüggesztett csendrendelet értelmében másnap reggel hatig megállás nélkül lehet nénózni, dudálni, trombitálni, s nem csak a kiváltságosoknak; de bizony kell is az erő és az önbizalom, hiszen az új esztendőre még az eddigieknél is nagyobb dolgok vannak készülőben.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa