Kezdjük a mindennapi orvos-beteg találkozásnál, amely rendszerint a háziorvosnál esik meg. A betegtől a leggyakrabban a háziorvos azt kérdezi meg, hogy „mit szed”? Ezt a kérdést nem kellene feltennie az orvosnak, ha pontos nyilvántartást vezetne a betegről, annak kórelőzményeiről, az általa felírt gyógyszerekről stb. Mindenesetre a kérdésre a beteg felsorolja az általa évek óta szedett, a háziorvos által felírt gyógyszereket.

Erre az asszisztens beüti a felsorolt gyógyszereket a gépbe, amelyeket kinyomtat recept formátumra, és az orvos szó nélkül aláírja azt. Ezzel az orvosi tevékenysége rendszerint ki is merül. De e páciensek közül hányan és milyen időközönként vesznek részt részletes orvosi vizsgálaton? Hányszor javasolja ezt a háziorvos? Évente? Ötévente? Tízévente? Szerintem csak elvétve, vagy ha a beteg annyira „képzett”, hogy önmaga kéri. Bár sokszor még ezt is elutasítják az orvosok, mert fölöslegesnek tartják.

Úgy gondolják, ha a páciens évek óta szedi ugyanazokat a gyógyszereket, minden meg van oldva. Ha újabb panasza van, újabb gyógyszerek felírásával vélik megoldani a problémákat. A beteg érdeke az lenne, hogy az első jelentkezésekor – panaszától függetlenül – teljes orvosi vizsgálaton essen át (vér- és vizeletvizsgálat, EKG, ultrahang, látás, hallás, vérnyomás stb.). Külföldi tapasztalataim szerint a felsoroltakon kívül az újonnan jelentkezett betegnél még idegrendszeri és ortopédiai vizsgálatot is végeznek.

Aztán a vizsgálatok eredményei felkerülnek a beteg kartotékjára, illetve már számítógépbe rögzíthetők, majd csak ezután lehet elkezdeni a beteg gyógyszeres kezelését a megállapított diagnózisnak megfelelően. Amennyiben a diagnózis a fenti vizsgálatokkal nem állapítható meg, akkor kell a pácienst szakorvoshoz, illetve kórházba küldeni. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége az utóbbi két évtizedben, amellett, hogy néha negatív megjegyzést tett a hálapénzre, semmi érdembeli eredményhez vezető javaslatot nem fogalmazott meg.

Csak abban a követelésében volt következetes a mindenkori kormányhoz, hogy „több pénz kell az egészségügyre,” amivel nem sokat segített. Sok minden van ugyanis, ami nem pénzkérdés. Egy közel kilencvenéves hölgy jobb fülének tisztítása közben a fiától kérdezte meg az orvos, hogy a bal fülét is kitisztítsa-e. Szintén egy idős hölgy tájékoztatott arról, hogy a rendelőintézetben már majdnem egy órája ült a folyosón, amikor be merészelt kopogni a rendelőbe, ahol az orvos két (kettő!) asszisztenssel üldögélt, kávézott, beszélgetett. Azt mondták neki, hogy várjon.

Várt. Újból eltelt egy fél óra, amikor ismét bekopogott a rendelőbe és azt mondta, hogy ha nem fogadják, sikoltozni fog. Az orvos azonnal rendelkezésére állt. Harmincas éveiben járó, háromgyermekes hölgy hasi panaszokkal fordult a háziorvoshoz, aki megállapította, hogy pszichés okai vannak a fájdalmainak és a hasmenésének. Mivel hiába kérte a kivizsgálását – pedig rákbetegségek halmozottan fordultak elő a családban –, úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, felkeres egy magánrendelőt. Ott – borsos áron ugyan, de – megállapították, hogy sajnos élete végéig a nagyon súlyos Chron-betegségben fog szenvedni.

Ugyancsak harmincas éveiben járó fiatalember, akinek a családjában szintén halmozottan fordult elő a rák, de ő soha életében nem volt beteg, ugyancsak hasi panaszokkal fordult a háziorvosához, aki ugyan a laborvizsgálatokat elvégeztette, de az eredmények kiértékelésénél megállapította, hogy semmi baja, hipochonder. A fiatalember saját költségén végeztetett el egy PET-vizsgálatot, ahol megállapították, hogy előrehaladott, áttétes rákja van. Még két hónapot élt.

December elején jutott tudomásomra, hogy egy elsős gimnazista fiú október óta állandó hőemelkedéssel, erős fejfájással, szédüléssel küszködik. Mivel az évekkel azelőtt megállapított pajzsmirigy-alulműködésre gyógyszert szedett, és a fenti panaszok megjelenése előtt pár nappal emelték meg a gyógyszeradagját, a szülők feltételezték, hogy ez okozza a panaszokat. Ezt a gyógyszer adag mennyiségét előíró orvos kizárta. Két gyermekkórház, két CT-vizsgálat után végül azt állapították meg, hogy pszichés problémái vannak a fiúnak. Minden más vizsgálattól elzárkóztak. Ellenben a második kórházban az ún. „pszichés problémáira” egy olyan, depresszió kezelésére való gyógyszert rendeltek, amely pajzsmirigyproblémák esetén nem ajánlott, sőt 25 év alatti betegeknél öngyilkossági hajlamot okozhat.

A gyógyszer fokozta a szédülést és fejfájást, a gyermek teljesen lelassult, beszéde akadozottá vált, többször elesett. A szülők saját felelősségükre leállították a gyógyszer szedését, és saját költségen elvégeztették a pajzsmirigy alul-, illetve felülműködésének megállapításához szükséges laborvizsgálatot. Ez igazolta a szülőket, a pajzsmirigy túlműködése okozta a panaszt. Vagyis a rosszul beállított gyógyszer. Egy egyszerű laborvizsgálattal tetemes költséget tudott volna megspórolni a két kórház. És rengeteg szenvedést a beteg. A fiú a történtek miatt egy évet veszített is a gimnáziumból. A fentiekhez hasonló példákat a végtelenségig lehetne sorolni. A betegek jogainak képviselete Magyarországon nagyon gyenge. Sok más országban törvény rögzíti:

1. A legjobb elérhető ellátás a költségektől függetlenül;

2. A betegség és a kezelés pozitív vagy negatív hatásainak teljes körű ismertetése az orvos által a beteg számára;

3. Konzultáció több szakorvossal a diagnózis pontos megállapításával kapcsolatban;

4. A felírt gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak, valamint a gyógyulás várható idejének ismertetése;

5. A kezelés indoklása és az esetleges műtétek leírása, illetve a gyógyulási esélyeinek ismertetése;

6. Alternatív gyógymódok igénybevételének esélye és becsült eredménye;

7. Biztosítás a műhibák miatt okozott károk kompenzálására;

8. A kórházi és orvosi ellátás megszüntetése a beteg kérésére akkor, amikor a beteg úgy ítéli meg, hogy véget kíván vetni szenvedéseinek;

9. Az emberi méltóság minden körülmények között való megtartása és tisztelete.

Ehelyett: a rendelőintézetekben és kórházakban jellemző néhány, főleg vezető beosztásban lévő orvos fölényes, arrogáns és lekezelő viselkedése a betegekkel szemben, holott az orvosok a betegek gyógyítására esküdtek fel. Ennek is tudható be, hogy tíz év alatt 10 százalékról 40-re emelkedett azon betegek száma, akik magánorvosokhoz fordultak.

Lehet pénzhiányra vagy a kórházak rossz körülményeire hivatkozni, de a száz évvel ezelőtti orvoslás lényegesen kevesebb hatásos gyógyszerkészítménnyel és nem túl magas orvosi jövedelmekkel, de az orvos állandó készenlétével, családbarát viselkedésével és emberismeretével elérte azt a bizalmat, ami nagyban hozzájárult a betegek gyógyulásához. Ma ez a bizalom nagymértékben hiányzik, és csak az orvosokon múlik a visszaszerzése. Amíg ez nem történik meg, marad az általános egészségromlás, az elégedetlenség és a panaszáradat.

A szerző professor emeritus

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Viszont van jó hírem is! Az életvitelszerű magas vérnyomást még nem bünteti a törvény, sőt, különadó sem sújtja!