Pedig nem volt soha titok, hogy a szövetségesek egymás ellen is kémkednek, sőt a titkosszolgálatokat a hatalmon levők saját ellenzékük ellen is használják. Ismert például, hogy Izrael Amerikában kémkedik, és a magyarok, románok és szlovákok – mindhárman szövetségesek –egymás titkait próbálják kölcsönösen kifürkészni. Ez az igyekezet sokat nem hoz a konyhára, nem ésszerű, nem célszerű, de nagyon katonás. A titkosszolgálatok észjárása eltér a normális emberétől. Ha a kockázatos, drága, veszélyes és a kölcsönös politikai kapcsolatokat nagymértékben rontó eszközökkel lehet megtudni azt, amit egyébként egy kutatóintézet teljesen legális, nyíltan hozzáférhető adatokból a költségek töredékéért és ráadásul problémák nélkül tud letenni az asztalra, akkor a titkosszolgálatok az előbbi verziót választják. Önérdekből. Létjogosultságuk bizonyításául. Több pénz és jogkör érdekében. Ebben eredményeik vannak.

Közismert vicc, hogy mi a különbség az újságírás és a titkosszolgálatok között. Az előbbi az események másnapján beszámol arról a lapjában, amiről az utóbbi két héttel később szigorúan titkos minősítésű jelentésben. A politikusok lehallgatása nem hozott sokat a konyhára, Obama nyilvánosan joggal mondhatta (ha esetleg a gyakorlatban más csinált is), hogy ha Merkeltől valamire kíváncsi, akkor felhívja. A titkosság bűvölete azonban minden szinten hat, valójában skizofrén helyzetet okoz, mert ha állítólag így lehet mindent kifürkészni, akkor a politika is – a leleplezésig – áldását adja. Amikor a francia titkosszolgálat felrobbantotta Új-Zélandon a Greenpeace hajóját, és ez kitudódott, az illetékes tábornok mögül kihátrált a politikai megbízója, és le kellet mondania. Hasonló sorsra jutott késői amerikai sorstársa. Nyilvánosság után egy kis szünet, majd minden kezdődik elölről.

A kémkedés persze nem csak lehallgatásban merül ki. Az egykori francia államelnök például saját ellenzékét figyeltette, és volt olyan német kancellár is, aki ugyanezt tette, Nixon amerikai elnök ez irányú leszerepléséről már nem is beszélve… Magyarországon sem távoli az éppen hatalmon levő politikusoktól ez a gondolat, ami különböző eljárásokban napvilágot is kapott. Vajon mennyi olyan ügy lehet, amely nem került nyilvánosságra? A titkosszolgálatok vezetőit ugyan köti a törvény, amely szerint ilyen csúnya dolgot nem szabad csinálni, el is utasíthatják az ilyen kezdeményezéseket, de persze leválthatók, és a következő tábornok esetleg hajlik a megkeresés teljesítésére. Ilyen az élet.

Le kell számolni azzal a hiedelemmel is, hogy az amerikaiak által lehallgatott országokban, beleértve minket is, nem tudtak erről. Szegénységi bizonyítványát állítja ki az az elhárítás, amely azt állítja, nem tudta, mi folyik a berlini, párizsi vagy éppen a moszkvai amerikai követség falain belül. Megkockáztatom, hogy az első két esetben még segítséget is nyújtottak. Persze nem a saját politikusaik esetében, hanem a rendszer üzemeltetésében, és az előbbi így csak járulékos kár. Megjegyzem, az amerikai lehallgatási rendszer rákfenéje, hogy annyi információja gyűlik össze, amit nem tud feldolgozni. A totális lehallgatási cél elérhető, ennek feldolgozása viszont szinte lehetetlen. A feldolgozás kulcsszavakra indul, amit az érintettek tudnak…

Amíg a világ világ, és titkosszolgálatok vannak, addig mindig van és lesz kémkedés. A titkosszolgálatoknak akkor van konjunktúrájuk, amikor meghatározott ellenség is van a láthatáron. Ilyen pl. Magyarország esetében nincs. A titkosszolgálatok ilyenkor pótcselekvésre kényszerülnek, hogy fennmaradhassanak. Ezt jól csinálják. Külföldi kémkedésről nem halottunk, viszont nagy kémelhárítás van. Terrorveszély nincs, terrorelhárítás van. (Költségvetése az összes titkosszolgálatok büdzséjének a felét teszi ki.) Racionalitást a titkosszolgálaton nem szabad számon kérni, hiszen a betekintés megakadályozása azt is kiiktatja, hogy felmérhető legyen a legális információ titkosszolgálati átfestése, az ésszerűség – vagy éppen annak a hiánya. Marad tehát a hit, ami mögött fölösleges, célszerű és abszurd tevékenység is megbújhat. Ahogy azonban a jogászok fogalmazni szoktak: ami elképzelhető, az meg is valósulhat.

* A szerző a politikatudományok kandidátusa.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.