Fellélegezhetünk. Hiszen mégsem olyan rossz és egyirányú a jelenlegi politikai berendezkedés. A fékeket és ellensúlyokat például minden híreszteléssel szemben sem sikerült kiirtani a rendszerből. Ott vannak azok, és bizony, kényes pillanatokban működésbe is lépnek. Áder János ugyanis megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrejönne a Nemzet Művésze díj. A köztársasági elnök abban talált kivetnivalót, hogy a díj bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélt művésznek is adományozható. És ez nem felel meg annak a társadalmi elvárásnak, hogy egy ilyen rangos elismerést kizárólag olyanok kapjanak meg, akik törvénytisztelő állampolgárként is méltók a címre.

Az viszont már vélhetőleg megfelel a társadalmi elvárásnak, hogy az elismerés odaítéléséről döntő bizottság Kossuth-díjas tagjait az MMA elnöke és a szakminiszter kéri fel legfeljebb három évre. Vagyis a kuratórium sokszínűségének még a látszatát sem garantálja a törvény. Hiszen nem túl valószínű, hogy az eddig sem túl nagyvonalú és értékszemléletében nyitott Akadémia olyanokat is felkér majd, akik nem a saját szája íze szerint gondolkodnak a kultúráról. Így viszont a „nemzeti” nem valamiféle összképet, konszenzust tükröz majd, hanem az Édes hazám, szeretlek kategóriában induló, saját alkotót leplezi.

Pedig a sokszínűség, a „több szem többet lát” elve már csak azért is jól jönne a jelenlegi kormányzatnak, mert az idén igencsak megégették magukat az elismerésekkel. Gondoljunk csak Szaniszló Ferenc kitüntetésére, majd a szinte könyörgő hangú visszavonásra. Vagy a Kárpátia énekesének, Petrás Jánosnak az elismerésére, amelyet később úgy magyaráztak, mintha eredetileg a Kárpátia Folk műhelynek szánták volna a díjat. Végül, még kínosabbá fokozva a helyzetet, azt mondták, nem az elismerésbe, hanem az indoklásba csúszott hiba.

Egyik rosszabb a másiknál. Attól persze nem tartok, hogy efféle bakik becsúszhatnak, hiszen a Kossuth-díj jelenleg még viszonylag jó szűrő ahhoz, hogy a valóban méltatlanok ne legyenek a Nemzet Művészei. De a kiegyensúlyozottság nélkül ez sem lesz több, mint havi apanázzsal járó kegy. Parádés leereszkedés. Olyanok kapják majd, akiken az ország egyik fele majd nevet (kínjában), a másik fele pedig ájultan a lába elé borul.

Nem a nemzet becsüli meg kiválóságait, hanem a nevében sajátítanak ki értékeket, nézőpontokat, és osztják fel immár végképp magunkfajtára és magukfajtára a terepet. (Tesztkérdés: vajon mennyi esélye lenne erre az elismerésre ma egy Petri Györgyhöz hasonló alkotónak?)

Elkerülhető lenne mindez? Igen, ha lenne egy kellőképpen józan politikusa a Fidesznek. Valaki, aki a vesszőhibákon és a szinte jelentéktelen szöszölésen túl is figyelne a törvényre. Aki a szellemiségét is vizsgálná, és a formalitáson túl is megfelelne a köztársasági elnök intézményének. Aki nem csak álmában csöngetne kicsit.