Unortodox megoldás a hitelintézeti szektort is felügyelő jegybankelnöktől, hogy sikerként értékeli, ha a pénzintézetek fele veszi a kalapját, de ettől még tény marad: Matolcsy György azt közölte, a külföldi bankok menekülnek ebből az országból. Valójában: a környékéről is.

A jegybankelnök ismert folyamatról beszélt. A korábban kelet felé terjeszkedő, sokszor ottani állami büdzséből megmentett pénzintézetek részben politikai nyomásra (az adófizetők pénzét otthon kell fialtatni), részben saját jól felfogott érdekük szerint eljárva (veszteség veszteség hátán) szépen sorban elkezdték leépíteni befektetéseiket. Nincs meglepetés – tudtuk jól, hogy az MKB Bank tulajdonosának el kell adnia a magyar leányt, láttuk, hogy a Raiffeisen vizsgálja a kivonulás lehetőségét, utálja a magyar piacot a CIB tulaja is.

A helyzet aggodalomra ad okot: a kivonulás drágítja a gazdaság finanszírozását, visszaveti a növekedési lehetőségeket.

A magyar gazdaságban nincs elegendő tőke, ebből a jószágból általában importra szorulunk. Az állami költségvetés folyamatos hiánnyal szívja fel a megtakarításokat, amelyek a legutóbbi időkig nem is keletkeztek. Ahogy növekedni kezdünk, a lakosság is hitelfelvevő lesz – minél inkább bízik a magyar a jövőben, annál inkább költ. Ahhoz azonban, hogy a vállalati szektor tartósan növekedni tudjon (legyenek beruházások, épüljenek gyárak meg munkahelyek) pénzt kell szereznie. Általában ezt bankoktól teszi meg.

Ha nincs szabad forrás, akkor a bankok külföldre mennek pénzért. Ha ezek nagy hitelintézetek honi cégei, akkor az anyabank ad nekik kölcsön, olcsón. Ha mások mennek hozzájuk, a finanszírozás drágább lesz.

Lehet azt mondani, hogy a magyar bankok majd megoldják, de nekik nincs olcsó tulajdonosi hitelük. A jegybank megpróbálhat tenni ez ellen – például úgy, hogy saját maga próbál ingyenpénzt biztosítani. Csakhogy az MNB-nek sincs ez ingyen: a következmény vagy az infláció növekedése, vagy a fizetési mérleg romlása. Most persze lehet nyújtózkodni (fizetési mérlegben és inflációban is jól állunk, kivételesen keletkeznek megtakarítások is), hosszabb távon azonban a kockázatok negatív hatásként jelentkeznek.

Felelős jegybankárnak aggodalommal kell tekintenie a folyamatra. Amiatt még inkább aggódnia kell, hogy így vagy megnehezedik a hitelkihelyezés, vagy fellazul a hitelbírálat. Ha a tőkeerős, tapasztalt külföldi bankok helyett mindezek híján lévő helyi kiskirályok osztják a kölcsönt, akkor olyanok is kapnak majd, akik nem tudják visszafizetni. Az eredmény ismert: bedőlő bankok, konszolidáció.

Matolcsy a probléma felvetésével úgy járt el, ahogy egy jegybankárnak kell. A forma, amelyben mindezt sikerként, a kis magyar bankok eredményes térhódításaként tálalta, azonban nem feltétlenül volt a legszerencsésebb. Hiába no: még szokni kell, hogy ez nem az eredménykommunikáció terepe.