Vajon mit ér a betlehemi hercegecske pokol nélkül? Azt énekeljük néki: „ki miértünk sok jót tettél, a pokoltól megmentettél”. No de ki hisz ma már a pokolban? Georges Minois remek könyvében, A pokol történetében idéz különböző nyugat-európai közvélemény-kutatásokat, melyek szerint már évtizedekkel ezelőtt is csak az emberek ötöde-hetede, a hívők harmada-ötöde hitt benne. „Pokol? Nem, ma már nincs ilyen: az emberek nem akarnak hinni a pokolban.” Így beszélnek még a Minois idézte, istenfélelemben nevelt breton parasztok is. A félelempasztoráció másfél évezred után elenyészett. A pokol témaköre a második vatikáni zsinat óta a katolikus központ kommunikációjából is szinte teljesen kiszorult. Karácsony évadán szerte a világon John Lennon folyik a hangszórókból. Azzal az emberrel kívánnak happy xmast erősnek, gyöngének, gazdagnak, szegénynek, fehérnek, feketének, vörösnek és sárgának, aki az Imagine-ben elképzelteti velünk, hogy nincs menny, nincs pokol és „no religion too”.

Mert mindenkinek kell a karácsony! A pokolfélő pici kisebbség mellett a pokolfélelemtől szabad keresztények, más hitűek, hitetlenek, agnosztikusok alkotta többségnek. Mert együtt élnek egy társadalomban, melyben a karácsony fontos.

Komoly embereknek Isten fontos. Mert az emberi lényeget látják benne. Akár a teremtményeinek hiszik az embert, akár az ember teremtményének hiszik őt. A Jézusban való elmélyedésnek nem szükséges és nem elégséges feltétele a keresztény hit. De az az elmélyedésre való hajlam. A bűnös ember megváltásáról, a Jézus vérét őrző férfiakról az ateista Richard Wagner hagyta ránk a legmélyebb műveket. És azok meg a nagy misék, passiók és rekviemek legértőbb előadói között is jó sokan voltak nem keresztények.

Thomas Mann Józsefe sem foglalkozik a pokollal. De tudja, miért kell Istennek emberként közénk jönnie. Így töpreng ő a József és testvérei harmadik kötetében: „Ez az éppen – gondolta magában –, hogy Isten csinál mindent, de a lelkifurdalás a miénk érte, és mi vagyunk bűnösök előtte, mert helyette leszünk azok. Az ember viseli Isten bűnét, és legalábbis méltányos lenne, ha Isten egy szép napon elhatározná, hogy ő viseli a mi bűnünket. Miképpen fog hozzá a Szent-Bűntelen, azt nem tudhatjuk. Nézetem szerint emberré kellene lennie ebből a célból.” A negyedik kötet elején Káin így vág vissza az Ábel halálát számon kérő Istennek: „A gonosz indulatot ki helyezte belém a tetthez, amelyet tagadhatatlanul elkövettem? Azt mondod, hogy te magad viseled az egész világ terhét, és bűneinek terhét nem akarod viselni?”

Ezek szerint Jézus nem kegy. Hanem jár nekünk az Úrtól. Jussunk van Isten bárányára, ki elveszi a világ bűneit. Mármint azoktól, kik átérzik bűneik terhét. Azoktól, akiktől ezt a terhet átvenni csak részben lehet. Hiszen a bűn terhének érzete jelzi az erény jelenlétét. A bűnös összetett természetét. Isten és ember összetettsége összetartozik. A világi-emberi bűnökben a világ (teremtett világ esetén: az Isten) természete és az egyén felelőssége egyesül. Akkor jár nekünk a bűnbocsánat, ha szépen számon tartjuk saját bűneinkben a saját részünket s embertársainkéban a világét. A megértés feltétele a megértés. És a megértésben tűnik el a pokol. A túlvilági után talán egyszer az evilági is.