Friss Róbert: Bolhák és elefántok

A Fidesznek alig néhány nap alatt sikerült megint a bolhából elefántot kreálnia. Az amúgy nem túl szép bolha maga az Index múlt keddi írásának témája volt: a Gyermekrák Alapítvány Gyermekmentő feliratú, adományokból vásárolt betegszállító Mercedesével reggelente Balogh István, az alapítvány elnöke jár budaligeti villája és Rákóczi téri irodája között.

A bolha célszerűen dagadni kezdett: még aznap az emberminisztérium helyettes államtitkára azt mondta, „jó lenne, ha végre a rákos gyermekek gyógyítását segítenék az ilyen járművekkel, és nem a luxust”. Legott közleményben döbbent meg a Fidelitas is: „szánalmas ügyeskedők egy karitatív ügy mögé bújva verik át a jóhiszemű adakozókat”. Másnap, szerdán ismét megszólalt az Emmi államtitkársága: a társadalomnak tisztán kell látnia, mire fordítják a pénzt az adományokat gyűjtő alapítványok, ezért Semmelweis garanciavédjegyet vezet be. Ennyi nem volt elég: csütörtökön maga Kocsis Máté kommunikációs igazgató háborodott fel, rendőrségi vizsgálatot követelt, és bejelentette: a kormánypárti frakció januárban egyeztetést kezdeményez tisztességesen dolgozó alapítványokkal arról, milyen jogszabály-módosítások szükségesek az ilyen visszaélések kiszűréséhez.

Az elefánt elszabadult. Főként, hogy a Magyar Nemzet feltárta a Gyermekrák Alapítvány vezetőjének „kétes előéletét és kapcsolatát a bukott maffiabaloldallal”. Nem elég, hogy Balogh korábban többször került összeütközésbe a törvénnyel, de – borzalom! – több MSZP-s rendezvényen is felbukkant, volt, hogy Mesterházy Attila jelenlegi pártelnökkel pózolt. Az identitását pedig jellemzi, hogy 2011-ben egyik elindítója volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által kezdeményezett Összefogás a demokráciáért című felhívásnak.

Tény: a Gyermekrák Alapítvány gazdálkodásáról, az elnök Balogh ügyeiről több tucat kritikus cikk jelent meg az utóbbi húsz évben a magyar sajtóban (lapunkban egész cikksorozat). Ám eddig túlélt mindent, a pereket megnyerte, és az egyik leghatékonyabb adománygyűjtő maradt a civil szervezetek között. Nem talált hibát a működésében sem az adóhivatal, sem az ügyészség. Eddig senkinek sem sikerült rábizonyítania, hogy az „alapítványbiznisz” szereplője lenne.

Pedig az szinte biztos, hogy a civil pályán a szigorúnak tűnő szabályozás és a meghirdetett humanitárius célok ellenére sokan játszanak a saját zsebükre (is). A Fidesz most, a mentőautóügyet felhasználva, harsányan elszánta magát, hogy újraszabályozással, ha kell, a számviteli törvény módosításával „megvédi” a tisztességes karitatív civil alapítványokat. Ha az eddigi védelmi gyakorlatot vesszük alapul (lásd magánnyugdíj), akkor a szigorítás mögött egy újabb államosítás réme látszik.

A civil szféra civil pénzeinek (többnyire a személyi jövedelemadóból felajánlott egy százalékok) „állami védelméből” a karitatív szervezetek általános letarolása lehet, tekintet nélkül arra, hogy ki csal, és ki nem. A tisztességesen működők érdekében azt kellene kideríteni, hogy ki él vissza az adományozók jóindulatával, sajátjaként kezelve a kapott milliókat. Ezt kellene szigorúan és rendszeresen ellenőrizni a Gyermekrák Alapítványnál és a többieknél.

Balogh István házán a Fegyverrel őrzött terület felirat, a teraszon életnagyságú őrbábu. Aligha tudja immár megvédeni. Se őt, se a többieket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.