Mihail Hodorkovszkij lelkesedik a tabletekért, az okostelefonokért, és fiától már kért egy elektronikus könyvet is. A több mint tíz börtönben töltött év után pénteken szabadult egykori orosz oligarcha, aki nyomban Berlinbe utazott, rácsodálkozik a világra, ismerkedik a 2003. októberi letartóztatása óta végbement változásokkal és persze a saját lehetőségeivel. Merthogy egyelőre nem tudni, mihez kezd, és erről tegnapi sajtótájékoztatóján is csak szűkszavúan nyilatkozott. A politikától távol tartja magát, az biztos, Oroszországba visszatérni csak bizonyos feltételekkel hajlandó, vagyis elképzelhető, hogy külföldön telepedik le.

Vlagyimir Putyin államfőnek, aki csütörtökön mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megkegyelmez az őt még a börtönből is bíráló volt olajmágnásnak, ez lenne a legjobb megoldás. Ez jelentené a legbiztosabb garanciát arra, hogy Hodorkovszkijt nem csábítja el a politika, vagy ha mégis, hát a határon túlról nem lesz olyan hangos a szava, mint otthon lehetne a most megosztott, de benne az egyesítő vezér lehetőségét látó ellenzék aktív tagjaként.

Egy német elemző Hodorkovszkij sorsát Szolzsenyicinéhoz, a szovjetellenesnek minősített művei miatt 1974-ben amerikai emigrációba kényszerített, de húsz évvel későbbi hazatérését követően Oroszországban, köztiszteletben álló személyiségként elhunyt világhírű íróéhoz hasonlította. Az idő mutatja majd meg, hogy a párhuzam mennyire helytálló.

Tény viszont, hogy valamelyest valóban kísért a múlt. Hodorkovszkij kiszabadulásának és németországi kiutazásának körülményei emlékeztetnek arra, ahogyan a brezsnyevi Szovjetunióban igyekeztek „humánus módon” megszabadulni a másként gondolkodóktól: hosszas titkos diplomáciai előkészítés után szabadon bocsátották ugyan, de egyből külföldre küldték: menjen, és lehetőleg vissza se jöjjön! Az ilyen akciókkal az 1970-es években is az ország külső megítélését akarták javítani. Mint ahogyan az időzítéssel most, a Szocsiban nemsokára kezdődő téli olimpia előtt is ez lehetett az egyik cél.

De csak az egyik. Hiszen Putyin azzal bizonyára tisztában van, hogy néhány látványos engedmény, ünnepi amnesztia nem tesz meg nem történtté dolgokat. Például Hodorkovszkij tízéves, a Pussy Riot két tagjának kétéves börtönbüntetését, a Greenpeace aktivistáinak meghurcolását, a nem kormányzati szervezetekre gyakorolt nyomást, az ellenzékiek ellen most is zajló eljárásokat, mint ahogyan nem fogja egyből visszacsábítani az elvándorló vagy Oroszországba meg sem érkező külföldi tőkét sem. És a német, illetve a francia államfő sem fog módosítani korábbi döntésén, hogy távol marad a szocsi játékoktól.

A Putyin-rendszer bírálóinak legfeljebb néhánnyal kevesebb érvük maradt, de azért messze nem fogynak ki belőlük. Az országimázs javításánál is fontosabbnak tűnik az, hogy a Hodorkovszkij-kegyelemmel az orosz államfő magabiztosságot sugároz. Azt jelzi, hogy nincs miért tartania az ellenzéktől, és – miközben az igazságszolgáltatás képviselői már újabb, harmadik Hodorkovszkij-per lehetőségével fenyegettek – ő úgy látja, helyzete még ahhoz is elég erős, hogy szabadon bocsássa a legveszélyesebb ellenfelének tartott exmágnást.