Ha másra nem is, arra kiváló a pénztárgépek NAV-hoz történő bekötésének kálváriája, hogy nyugtázzuk: mit (sem) számít egy-egy kormány által megszabott határidő. Egy a lényeg, hogy a hivatalnokok elmondhassák, minden úgy történt, ahogy a főnök akarta.

Titkon reménykedünk abban is, hogy a döntéshozó politikusok legalább a karácsonyi hangulatban észreveszik: amit a szakma mond egy-egy intézkedésről, az nem eredendő, szándékos gonoszság, és néha megéri komolyan venni. Mint ahogy azt sem lenne rossz belátni végre, hogy sokkal kifizetődőbb tervezni a dolgokat, felkészülni a hibalehetőségekre, ahelyett hogy aztán a rögtönzések sorozata következtében végül minden komolyságát elveszítse egy – eredetileg jó szándékú – intézkedés.

Orbán Viktor egykor a bölcs népi mondások citálásáról volt ismert. A „hamar munka ritkán jó” klasszikust is felvehetné a repertoárra. Ami a pénztárgépek bekötése kapcsán történt, iskolapéldája annak, hogyan válhat egy innovatív ötlet a koncepciótlan rögtönzés hatására hiteltelen kormányzati nyomulássá, amit mindenki csak megúszni akar. Nyáron bejelentették, hogy (idén) januárban bevezetik.

Hogy van-e pénztárgép, szoftver és szerver a NAV-nál, az nem volt szempont, hisz nyilván csak le kell szaladni ezekért a közértbe. Aztán a januárból május lett, majd abból szeptember, majd amikor még mindig nem volt kész a rendszer, és nem voltak gépek, akkor elhatározták: nem lesz több határidő-módosítás sem. Büntethetnénk is azért, mert nem teljesítik a lehetetlent, de majd nyakatekert állásfoglalásokra hivatkozva félrenézünk. S hogy mi történt közben a pénztárgépekkel?

Előbb engedélyt kaptak félkész megoldások, aztán a rendeletnek nem megfelelők, abban bízva, hogy szép csendben csak kész lesz a fejlesztés, mire eltelik az a pár hónap, amely a gépek sorozatgyártásához feltétlenül szükséges. S hogy közben akad, aki a zavarosban halászik? Járulékos ártalom. A valódi helyzetről persze pont azok nem tudtak, akiket a leginkább érint: a kereskedők.

Botrány akkor lett a dologból, amikor az egyik cég gépe sok hiánypótlás után sem lett megfelelő. Jogerős forgalmazási engedély mellett kellett megtiltani a forgalomba hozatalát, aztán az abszurd helyzetre mégiscsak az engedély visszavonása volt a csattanós válasz. Hogy mihez kezdjenek az erre a készülékre befizető kereskedők, azt azóta sem mondta meg senki.

A szaktárca, ahonnan korábban a hasonló ügyekben jártas szakemberek tömkelegét rúgták ki, akkor kezdte el partnerként kezelni a gépeket kifejlesztő vállalkozásokat, amikor már látta: egyedül nem tud úrrá lenni a helyzeten. Most, hogy mintha pályára állni látszana az ügy, dörzsölik a tenyerüket, hogy a határidő nem változik, a kasszák meg valahogy mégis bekötődnek a NAV-hoz. A kereskedők pedig, akik jogkövető magatartásra törekszenek, nyugtázzák, mit számít a határidő Magyarországon. – A be nem ütött kifli továbbra is adómentes – nyugtázzák.