Ukrajna épp e napokban demonstrálja, milyen az, ha valaki nem az erőegyensúly pozíciójából köt üzletet Oroszországgal. Ott ma állami pénzbőség van, ami (a történelem során rutinszerűen ismétlődve) az önbizalom megerősödésével és a birodalmi vágyak fellángolásával jár.

Putyin elnök nem is titkolja, hogy gazdasági és politikai eszközökkel új konglomerátumot építene a végelgyengülésben elhunyt Szovjetunió romjain. Egyre kevésbé mondhatjuk, hogy mindehhez nincs közünk. A keleti szomszéd Ukrajna úgy üzletel, hogy az európai álmot, a Nyugathoz tartozás halvány, távoli reményét áldozza föl az olcsó gázért és némi pénzért.

Az Orbán-kormány a jelek szerint sokkal gyengébb alkupozícióban van: mi egy atomerőművet „kapunk” azért, hogy a mostanában éppen csak poroszkáló nyugati gyorsról visszaüljünk a keleti zónázóra, és a kedvezmény esetünkben csupán annyi, hogy a piaci áron finanszírozott, illetve felépülő létesítményt az oroszok hajlandók meghitelezni. E pillanatban nem világos, hogy a jelenleg is zajló, de nem nyilvános alku keretében pusztán bizonyos politikai feltételek teljesítését vagy tulajdonjogot is kérnek-e biztosítékul.

Az viszont bizonyos, hogy csak az étlap második tétele opcionális. Nyakig eladósodva, tripla bóvli besorolással a beruházási hitel is komoly fegyvertény – lenne, ha szükségünk volna új atomerőműre. Csakhogy a prognózisok szerint a magyar áramigény még évtizedekig a jelenlegi szinten marad, és a belátható jövőben a fosszilis alapú áram lényegesen olcsóbb lesz, a zöldenergiával termelt pedig tartósan és tendenciaszerűen kevesebbe kerül majd, mint amennyiért az új reaktorblokkok elő tudnák állítani.

Ha Paks II. valóban „csupán” 3000 milliárd forintért épül fel, ötven éven át 85 százalékos hatásfokkal üzemel, és a mai szabad piaci áramár dupláját számlázza ki az állami nagykereskedőnek, még akkor sem fog soha megtérülni. Az energiapiaci szakmai műhelyek (a kormányközeliek is) egybehangzóan ezt állítják.

Az Orbán-kormány az oroszokkal sebtében és fű alatt leszervezett biznisszel nagyon sokat ad, és szinte semmit sem kap: az orosz energiaiparnak (a Putyin-rendszernek) való energetikai kiszolgáltatottságunk egészen szélsőséges, 80 százalék fölötti lesz, az államadósság sosem látott magasságba, a GDP 90 százaléka fölé kúszik, és legalább kétgenerációnyi időtartamra hozzá leszünk kötve a legdrágább, legnagyobb környezeti kockázatú és legkisebb munkahely-teremtési, illetve gazdaságélénkítési potenciálú energiatermelési rendszerhez.

Egyetlen, a várható korrupciós hasznot tekintve gigantikus üzlet kedvéért egyszerre dobjuk oda a gazdasági szabadságharcot, a rezsicsökkentést meg a békemenet molinóját. Ha valakinek Magyarország újragyarmatosítása lenne a szándéka, ennél álnokabb tervet akkor sem tudna kiagyalni: úgy leszünk gyarmat, úgy adjuk el magunkat hosszú évtizedekre, hogy még a fölvásárlásunk számláját is magunk álljuk.

...és még nagyobbítani akarják