Úgy nem lehet kifutni a pályára, hogy már eleve azt számolgatjuk, mennyi lesz a végén közte. Ha nem tudnánk, hogy ezt a magyar labdarúgó-válogatottról mondta az új szövetségi kapitány a beiktatásakor, akkor azt is hihetnénk, hogy Pintér Attila az ellenzék állapotát írta le néhány hónappal a választás előtt.

Már nem sok van hátra, és még mindig sok van közte ugyanis – mármint a Fidesz és az ellenzéke között, és még csak nem is ez a leghervasztóbb, hanem az, hogy ez egy kicsit sem akaródzik kevesebb lenni. A Fidesz stratégiájával biztonságosan magas szintre küzdötte vissza a szavazóbázisát, és ott stabilizálta is. Az ellenzék pedig jelenlegi taktikájával, választási üzeneteivel képtelen elmozdulni arról a szintről, amely egyelőre csak egy dologgal kecsegtetheti: a tisztes vereséggel.

Márpedig az ellenzék vezérei közül a tisztes bukás kettőnek is a teljes vereséggel egyenértékű. Legfeljebb Gyurcsány érezheti és mondhatja egy ilyen helyzetben győztesnek magát, feltéve, hogy bejuttatja pártját a parlamentbe. További focihasonlattal élve: nincs benne a gól az ellenzék játékában. A csapatjáték hiányzik, és a nagy szólók sem jutnak el még a tizenhatosig sem.

Ha nem tudnánk, hogy ezt a játékot gólra (szavazatra) játsszák, akkor egész tetszetősnek tűnhetne, ahogyan az ellenzék a félpályánál passzolgat, cselezget, hajt, ütközik. Ennél kevesebbel is nyertek már választást Magyarországon. Még ők is. A Fidesz ellen is. Csakhogy ez most kevés lesz. Érzi ezt már az ellenzék és a jelenlegi szavazói is. Akiknél sokkal többen szeretnének változást. Annyian, ahány vokssal le is győzhető a Fidesz. Csakhogy a mást akarók sikerhez szükséges részét az istennek sem tudja meggyőzni az ellenzék.

Márpedig nincs rosszabb annál, ha a győzelem lehetőségébe vetett hit elenyészik. Csapatban és a drukkerekben egyaránt. Mert akkor a lefújás előtt már legfeljebb azért lehet hajtani, hogy szorosabb legyen a vége. Hogy ne essen végképp szét, ne semmisüljön meg a csapat. Az ellenzék a második Orbán-éra alatt állt már ennél sokkal jobban. Nem egyszerűen a közvélemény-kutatásokban, hanem a győzelem látható, hihető lehetőségében.

A kedvező folyamatokat azonban nem sikerült meglovagolni, hagyták a Fideszt visszakapaszkodni. Nehezen hihető, hogy az eddigi gólképtelen taktika a meccsből hátralévő rövid időben sikert hozna. Ahhoz a Fidesznek nagyot kellene hibáznia. Ártatlan helyzetben akkorát, hogy büntetőt kapjon az ellenfél. Nem igaz persze, hogy nem szokott ilyet tenni, de ezeket a gyakori lehetőségeket az ellenzék eddig képtelen volt gólra váltani.

A győzelemhez új taktika kell. A lefújás előtt már csak a legnagyobb edzők és a legjobb csapatok képesek olyan váratlan húzásra, amellyel meg tudják fordítani a mérkőzést. Ők onnan ismerszenek meg, hogy erre rájönnek, és megpróbálják. Aki nem kísérli meg, annak biztosan nem sikerül. Most már mi vesztenivalója lenne az ellenzéknek? Ha mégsem megy, legfeljebb több lesz közte.