Hová tette a kormány a pénzemet?

Annak idején az utolsó pillanatig haboztam magán-nyugdíjpénztári megtakarításom államiba való átirányításával. Azt gondoltam/gondolom, hogy a „nagy közös” kevésbé lesz áttekinthető, nyomon követhető. Végül azonban azok a nem túl „jóízű”, itt-ott elejtett mondatok, miszerint, aki nem lép át, az majd nem kap állami nyugdíjat, illetve csak kevesebbet, „meggyőztek” engem is az átlépés szükségességéről. Az átszervezés során folyamatosan azt kommunikálták, hogy a magánnyugdíjpénztárak rossz gazdák voltak, ezért szükséges az átszervezés. Mert az állam az igazán jó gazda, megvédi az emberek pénzét. A pénzem átkerült az államhoz. Azóta semmit nem tudok róla. Pedig még az ígéretek is úgy szóltak, hogy természetesen lesz majd egyéni számla, ahol ez az összeg is megjelenik. Most akkor ki is a jó gazda? Őszintén, van aki az én helyemben nem érezné úgy, hogy becsapták? Nem érezné azt, hogy elcsalták a pénzét, a kis megtakarítását? Szóval arra várnám én valakitől a választ, hogy az állam mint jó gazda, mikor küldi meg nekem a tételes kimutatást arról, hogy miként gazdálkodott a pénzemmel. Mibe fektette és mennyi hozamot sikerült elérnie?

Donászy Ágnes

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.