Ónody-Molnár Dóra: Össztűz

Ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszerét építik, ott hullik a forgács. Minden háborúban van járulékos veszteség, baráti tűz, civil áldozat. Márpedig Orbán Viktor 3 (12) éve háborúzik, hadszíntér az egész világ, katona benne minden férfi és nő. 

Lépésről lépésre, trafikról trafikra, vállalatról vállalatra foglalják el az országot. Aki nincs velük, nem számíthat semmi jóra. Aki velük van, az sem, ha pont úgy kívánja a hadigazdaság érdeke. Piaci pletykák szerint például a tankönyvkiadó cégek jelentős része inkább jobbra húzott. Csak éppen útban voltak.

Balog Zoltán mindenféle egyeztetés és társadalmi vita mellőzésével vasárnap este beterjesztett egy törvénytervezetet, amit két napon belül a parlament statáriálisan el is fogadott. A Hvg.hu videójából kiderül: a fideszes képviselők azt sem tudták, mit szavaznak meg. Van valami vérlázító ebben az őszintén felvállalt nem tudásban, végül is csak gyerekek százezreinek sorsáról döntöttek. Látszik a felvételeken, hogy ez kicsit sem érdekli őket. Sőt, egyszer még jól jön nekik a tudatlanságukat bizonyító video: lám, ők csak parancsra tették.

A tankönyvpiacot mindenesetre rekvirálták, átgázolva azokon a családokon is, akik tankönyvírásból és kiadásból éltek. Lehet, hogy a többségük 2010-ben a Fideszre szavazott, de most nekik is áldozatot kell hozniuk, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hosszú távú megszilárdítása a tét. Akár a régi kommunisták, a kései utódok is irtóznak mindentől, ami sokszínű, ami szabad, ami autonóm, ami a központból nem kontrolálható. Egyeniskola, egyentantervek, egyentankönyvek. A kiadóknak meg kell érteniük, hogy túl nagy kockázatot jelentett a működésük. Nem lehet minden tankönyv mellé egy Hoffmann Rózsát állítani.

A gépezet nem áll le soha. Karácsonyra a nyomdák is megkapták az ajándékot. Becslések szerint legalább húsz nyomdát érint negatívan a tankönyvpiac államosítása. Az ott dolgozók is forgácsok. Nekik is be kell látniuk, hogy jelenleg elég egy gigantikus központi nyomda, nyilván lesz hamar jelölt a működtetésére. Láttunk már néhány hasonló villámháborút. Először a szerencsejáték-piacon, aztán a dohány-kiskereskedelemben, utána a takarékbankoknál. A sportklubok, a termőföldek már megvannak, a nyelviskolák még csak most következnek. Minden megy a haditerv szerint. Érdemi ellenállás sehol nem tapasztalható.

A „nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát” – mondta tavaly Orbán Viktor és ennél jobban nem is lehetne a rendszervisszaváltás folyamatát leírni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.