Lecke

Úgy tűnik, az orosz elnök elégségesnek tartja a leckét, amelyet a több mint tíz éve börtönben ülő egykori oligarcha, Mihail Hodorkovszkij kapott tőle. Legalábbis erre utal Vlagyimir Putyinnak az a tegnapi bejelentése, hogy kész eleget tenni a volt olajmágnás kegyelmi kérvényének, amelyről egyébként mindeddig sem Hodorkovszkij ügyvédei, sem a hozzátartozói nem tudtak.

A döntés arra utal, hogy Putyin már nem lát komoly ellenfelet az általa kiépített hatalmi rendszert cikkekben, nyilatkozatokban még a börtönből is rendszeresen bíráló üzletemberben.

A Kremlben már a kegyelmi kérvény tényét is igyekeznek úgy beállítani, mint az egykori milliárdos vezeklésének jelét (Putyin szóvivője egyenesen a bűnösség beismerésének minősítette azt), egy újabb büntetőügy lehetőségének felvetését pedig valószínűleg biztosítéknak tekintik arra, hogy Hodorkovszkij egy ideig nem ártja bele magát a nagypolitikába. Meggazdagodásának kora, az 1990-es évek orosz üzleti világa elég zavaros volt ugyanis ahhoz, hogy bármelyik szereplőjénél bármikor ürügyet találjanak egy eljárásra.

Így aztán kétséges, hogy a Hodorkovszkij várható szabadon bocsátását üdvözlő orosz ellenzéki erők – miként ezt bizonyára remélik – új, egyesítő vezért találhatnak a személyében. Mint ahogy az is, hogy az elnöki döntés dramaturgiailag jól szervezett bejelentése javít Putyinnak és rendszerének nemzetközi megítélésén. Pedig biztosan meghúzódik ilyen szándék is mögötte, hiszen másfél hónappal az államfő szívügyének számító, de sok európai politikus által bojkottált szocsi téli olimpia előtt ez jól jönne Moszkvának.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.