Négyévnyi küzdelem után, 2005-ben készült el az EU alkotmánya, s kezdődhettek meg a tagállamokban a referendumok. A dokumentum két alapító tagállamban, Hollandiában és Franciaországban is elbukott. 

Két évbe tellett, mire sikerült új szövegben megegyezni. Ez lett a lisszaboni szerződés. Az ír népszavazáson ez is elbukott elsőre, majd a másodikon átment, s 2009-ben hatályba is lépett. Négy év elteltével Brüsszelben még mindig úgy emlékeznek meg róla, mint valami újdonságról. Ha pedig a szerződésmódosítás kerül szóba brüsszeli diplomaták között, azt vagy legyintéssel fogadják, vagy reménytelen, vég nélküli tárgyalásokat látva lelki szemeik előtt, idegesen tekingetnek körbe.

Ha megnyitjuk az uniós szerződést, sokkal rosszabb dolgok kerülnek majd felszínre, mintha Pandora szelencéjét nyitnánk fel – ezt sugallja a brüsszeli hangulat. Ha újra lehetne módosítani az alapszerződésen, mind a 28 tagállam előjönne a mániáival, a kívánságaival és végtelen tárgyalások sorozataként óriási dokumentumhalmaz, rosszabb-jobb kompromisszumok születhetnek.

Angela Merkel német kancellár harmadik mandátumát bevezető beszédében mégis azt mondta, nonszensz, hogy minden jogszabályt megváltoztat az EU, de a szerződéshez senki nem mer nyúlni. Azt nem részletezte Merkel – és német diplomaták sem szellőztetik meg – pontosan mely pontokon szeretne Berlin szerződésmódosítást.

Következtetni lehet arra, hogy a most folyó EU-csúcson is szóba kerülő partnerségi szerződéseket szeretné Merkel kőbe vésni, mert ezekkel kikényszeríthetők lennének a gazdaságszerkezeti reformok más tagállamokon. A válságkezelés során született szerződéseket, megállapodásokat, kötelezettségeket Berlin szeretné beemelni az alapszerződésbe, hogy ellenőrizhetők legyenek a vállalások. Emellett Merkel dolga is könnyebb lenne, ha nem kellene mindent átfuttatni a német alkotmánybíróságon. Lényegében Berlin európai kontrollból szeretne többet.

Ám nem világos, mennyire taktikai, vagy stratégiai a váltás Merkel részéről. Német diplomaták felháborodva kérik ki maguknak, hogy zsarolnának, de a többi, főleg eurózónás állam pontosan érzi, a német adófizetők pénzéhez, az európai mentőpénzekhez rögös út vezet. Meglehet, Merkel a további segítséget több európai felügyeletért adná. S tudja, emellett David Cameronnak is tesz egy szívességet, ha nem zárja ki kerek perec a brit kormányfő által áhított szerződésmódosítást.

Eddig épp Berlin erőltette a kormányközi együttműködés felerősítését az uniós intézmények ellenében. De talán egy szerződésmódosítással kapcsolatos vita során a tagállamok vezetői is felismerhetik, reménytelen az egyre népszerűbb populista, euroszkeptikus pártokra, mozgalmakra licitálni, helyette értelmes, tartalmi párbeszédet kell folytatni Európáról az állampolgárok bevonásával. Persze ebben reménykedtek 2005 körül is.