A héten nem bírtam már fejben tartani az államosított (illetve, tudjuk: kvázi-államosított) biszbaszokat, hogy hol egy kis tankönyvpiac, hol egy kis Főgáz, aztán az egész mérnökösködés.

Imádják a mérnököket, talán mert olyan távoli, rejtélyes számukra, akik között nincs, vagy alig-alig akad mérnök, de közben legbelül, úgy értem, lelkileg mérnökebbek a legmérnökebb mérnököknél, született metamérnökök, társadalommérnökök, mi több, szociális érsebészek, akik mindig mindenhová biztos kézzel nyúlnak, metszenek, varrnak, beültetnek, lett légyen akármi akárhol, mondjuk adórendszer akárhánykulcsos, legyen nem eléggé központos oktatás, nyelviskolázás, legyen pálinka- vagy dohánypiac, egy nyomorult szájharmonikázókamara vagy ilyesmi, hopp, egy picit kimetszünk, ide meg beteszünk valamit, máris jobb és jobb lesz, persze, hogy jobb, merne csak nem jobbabb lenni.

Csak Lázár János elő ne vegye legáltalánosiskola-igazgatóibb modorát, ezt a sajátosan udvarias, de határozott hangütést, amellyel olyan szépen rendet lehet tartani egy középvárosi közgyűlésben (megyei jogú), de immáron országos körűen is, hogy édes fiam, akkor nyomatékkal megkérlek, leszel szíves ide kihozni a kétmillió forint feletti juttatásodat, különben behívatom a szüleidet, aztán egy hangot ne halljak, százszor leírod, hogy satöbbi.

De a helyzet és a mezőny komolyságát leginkább ezzel a devizaizé-károsultuzsoraélősködő valamivel illusztrálhatjuk. Ahogy mesterien lepasszolják először ennek az épületnek, hogyishívjáknak, udvarháznak vagy minek, villának, nem, kasté… nem, kúria, megvan, kúriának, hogy legyen már szíves előbb jogegységileg rendet vágni, hogy akkor uzsora vagy nem uzsora, nem mintha eddig nem lett volna jog, bíróság és satöbbi, de akkor most tényleg, tutira, és akkor majd utána el tudjuk dönteni, hogy mennyire mentünk meg és kicsodát.

És akkor az udvarház/villa/kastély/Kúria eldöntötte, hát mi mást tehetett volna szegény, tudta jól, mire megy itt a játék, a sliccét lehúzták, a csalán oda volt készítve. A jog az jog, ha nem is egzakt tudomány, de volnának elvek, szabályok, autoritások, legitimitások, ilyesmik, sok ilyen latinos hangzású, komoly fogalom, nem csak úgy megy, hogy hoppá belepancsolok valamit. (De végül úgy megy, a törvényalkotó legalábbis elég sokszor demonstrálta már.) Tehát eldöntötték ezek a kúristák, amit és ahogy lehetett. Hogy a szerződés az szerződés, és az van benne leírva, ami le van benne írva.

Hanem erre ment ki a játék, alig jött ki a döntés, máris megindult a szellemi éhségmenet, nem győztek a lakóság pártjára pártolni ezek a szorgos politikuskák. Hogy fúj, az udvarház/kastély/villa/izé a bankok oldalára állt, hogy az a pénz (az Isten pénze!) megilleti az embereket, hogy szégyen és gyalázat, de hát a jog, hogy nem tehetnek semmit. Ott toporzékolnak tehetetlenségükben, az emberek iránt érzett forró szeretetüktől és aggodalmuktól hajtva. Pont őket hozzák ilyen helyzetbe, akik legszívesebben mindennap csökkentetnének valami rezsifélét?!

Versenyt sír a Rogán a KDNP-vel, csatlakozik rája Szili Kati, az Új Tényező (a szegény emberek Pozsgay Imréje), a Jobbikról már kár is beszélni, de még az LMP is a maga hűvösen, tárgyszerűen és népszerűtlenül antikapitalista módján.

Ki kéne ezt nyomtatni, és kifüggeszteni Hegyeshalomnál, hogy olvassa csak el, és jól gondolja át a dolgot az a valaki, aki be akarná tenni ide a lábát.

A Kúria Polgári Kollégiuma vezetője Dr. Wellmann György tájékoztatja a sajtót a devizahitelekkel kapcsolatos jogegységi határozatról