Nehezen érti meg egy közhalandó, hogyan lehet a süllyedő hajóból palotát fabrikálni. Aztán Mikuláskor, mint egy csobbanás, és a fejemben világosság gyúlt. Azt hiszem, sokat segített ebben az előző napi hír, amely a hónapok óta exponenciálisan növekvő, felépítendő-felújítandó stadionok számáról szólt. Immár nem egy-két, nem is négy-öt és nem is tíz-húsz, de nem is ám száz-kétszáz, hanem mint az óvodások közötti túllicitáláskor, hogy ki hány nyuszit is kapott húsvétkor, a kormány kijelentette, hogy immár ezer stadiont, focipályát akar megépíteni-felújítani. Mondjuk ki, kb. százszorosát annak, amit ép ésszel még fel lehet fogni.

Ha józanul további mérlegelésre adjuk a fejünket, akkor átlag heti háromezer szurkolóval számolva, gondolván, hogy nem a falusi libalegelőket akarja O. V. drótkerítéssel bekeríteni és felavatni, akkor hárommillió nézőnek lesz helye ezeken a lelátókon. A csapatokról most szó se essék, se a játékosokról, hiszen elképzelni is borzasztó, hogyan termel majd ki ennyi tahót, luft-Jancsit, tarajosra nyírt labdabohócot a magyar labdarúgás, amikor arra a nyomorult tizenegyre sem futja jó fél évszázada már. De a dolog nem innen nézvést iszonytató (azaz innen nézve is!), hanem a másik oldaláról. Hiszen a miniszterelnök (akinek a nevét még véletlenül se…), világosan kifejtette, hogy kereken egymillió új munkahelyet teremt. Márpedig a lerongyolódott, bénaságából újra munkaerőpiacra terelt, a putrikból kikecmergő, a versenyhelyzetet semmiképpen nem bíró emberi nyersanyag készen áll, hogy mint közmunkás az elé táruló szép jövő felé elinduljon. A tények majd magukról beszélnek, de betonbiztos, hogy így vagy úgy, az idő és a miniszterelnök szava valahogy kiforogja magát. A bérük, fizetésük egy részét ugyanis hamarosan pályabelépőkben kapó állami rabszolgák majd csak elindulnak a stadionok csillogó ezüstkarámjai felé, hiszen unalmukban és pénztelenségükben szombat–vasárnap délután mit is tehetnének mást, ott majd a cafeteriát, az Erzsébet-utalványt is kedvezményesen beválthatják. Esznek-isznak, nincsen ezzel gond. Erre ugyan még nincs törvény, rendelet, szabályozás, de úgy gondolom, hamarosan lesz. Áldott Magyarország népe szabadidejét és élelmiszerjegy-szerű kedvezményeit majd a friss levegőn költheti el. És hogy mit nézhet a szorgos kezek munkája révén állandóan csinosított stadionokban és a mohamélyzöld, frissen nyírott pázsitfüveken? Hát a közmunkássá lett játékosokat, mert ugye, annyi pénz még így se jöhet össze, hogy ép eszű futballisták vánszorogjanak egyik kaputól a másik kapu felé a golyóbis nyomában, hogy a zömmel Kelet-Európából idecsábított egyszer használatos gólvágók majd ennyi pénzért itt maradnak. Futkároznak a közben gyepmesterekké átminősített közmunkásaink, akik anélkül rúgják majd a bőrt, hogy kulturálatlan módon a bicskával kihasítanák, vagy ha mégis megteszik, a nagyszámú és rendszerető pályaőr közmunkások azonnal értik majd a módját a megfegyelmezésnek.

A foci-nesze nevű játék egyre népszerűbb lesz. A Puskás-Sancho-Öcsi bácsi-Száguldó őrnagy elnevezésű futballakadémiák pedig ontják majd a tehetségeket. Kell is belőlük az ezer csapat teljes feltöltéséhez, hiszen gyerek-, ifi-, serdülő-, bakfis-, junior-, koravén-, szeniorbajnokságok nyelik el a rosszul és még rosszabbul képzett játékosok százezreit. Új üzemág lesz a rongylabdagyár, vélhetőleg húszéves koráig majd minden aktív, igazolt játékos csak a Nagy Előd edzésmódszerén nevelődhet, és az időközben alakiatlanul hízásnak indult Kis Öcsi Bácsi véresre sírt szemmel fel-felzokog álmában, hogy mindebből a kulturált világ semmit sem láthat. Hogy mindez a szépség és nagyszerűség csak belső használatra való, a határainkon kívül teljes értetlenséggel szemlélt, sőt lesajnálás tárgyát képező játék, amelyet ő hetente akár száz különböző pályán kétszáz alkalommal is megtekint, mint a külföldi sajtónak nyilatkozza, mert enélkül egy nagy büdös homály lenne az élete.

Egy külhoni szakértő szerint a megfigyelt alany mozgása szerteágazó, minden elébe kerülő szalagot, zsinórt szétvág, és sokszor óvatlanul a mögötte látható esetleges dolgokat felavatja, megnyitja, felszenteli. Mosolya kissé gumiszerűen kényszeres, de olyan hamar porlik szét, mint a Nemzeti Stadion betonja. Eközben rejtekezőn akár évekig is kivár, s a gesztusaival mindig bennreked egy-egy apacs eredetű közmondásba. És esküszik, esküszik, esküszik, hogy Geszten semmiféle ingatlanja, futballakadémiája nincs, sem neki, sem a first ladynek, tehát értelemszerűen nem rá vonatkoznak Ady Endre kozmopolita sorai: „Minden a Sorsé, szeressétek, / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyujtogató csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot. / Mert ő is az Idők kiküldöttje / S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze / Hunnia úri trágyadombja, / Ez a világnak nem közösse”.

Szorítkozzunk a megháborodott évtizedek által hamisított elménk világosságára, ha nem akarunk puszta alanyai lenni egy lecsupaszított ember saját jellemét mániákusan meglopó illúzióinak. Gondoljunk arra az ártatlan jó hírre, hogy a FIFA honlapján a futballtörténelem két legjobb csapata a Puskás vezényelte Real Madrid és a Puskást meghatározó zsenivé segítő Aranycsapat. Ezer pálya és újabb ezer esztendő sem szüli meg számunkra még egyszer őket, hiszen a grundok vagy a brazil homokdűnék örömfocijának szellemét vitték magukkal a beton karéjozta gyepre. Minden más csak ámítás.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.