Itt van előttem a meghívottak listája. Nagy többségük tiszteletre méltó életművel dicsekedhet. Író, filmes, festő, filozófus, publicista. Szinte mindannyiuk véleményére figyel a közvélemény. Valamelyik. (Magyarországon ugyanis ma minimum két közvélemény van, a maga tekintélyeivel, különböző sors- és történelemértelmezéseivel.)

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója invitálta őket zártkörű háttérbeszélgetésre. Vitassák meg a létrehozandó Sorsok Háza koncepcióját – kérte udvarias, de bürokratikus nyelvű levélben dr. Schmidt. Az elhagyott és omladozó Józsefvárosi pályaudvarból még a választások előtt emlékközpontnak és európai oktatási központnak kell lennie. Sok idő a vitára nincs. A koncepció elkészült, az építkezés rohamtempóban meglesz. A megnyitás ténye pedig demonstrálhatja: Orbán és pártja képes gesztusokra a „zsidóknak”, Európának. Demonstrálja: nem igaz, hogy Orbán Viktor kormánya a szélsőjobboldali szavazókra kacsintgat. Ami persze nagyon helyes.

Konrád György viszont, pénteki lapunkban közölt levele szerint, ezt az ötmilliárdos tervet rossz vállalkozásnak tartja. Így vannak ezzel mások is. Sokat mondó tény, hogy a magyarországi holokauszttal foglalkozó szakembereket távol tartják az ügytől. Schmidt Mária meghívottjainak van véleményük, de nem szakemberek. Ügyesen kiegyensúlyozta a résztvevőket, hogy a két véleménytáborhoz sorolt személyiségek ott legyenek. Nem gondolom, hogy a meghívó elküldésekor már eleve arra számított, hogy a vele vitában álló emberek el sem mennek. (Hogy milyen az ő világlátása, azt tükrözi a Terror Háza Múzeum, vagy az a koncepció, amellyel átalakította volna az auschwitzi magyar kiállítást.)

Pedig ez most olyan kérdés, amelyet nem volna szabad kiszolgáltatni a magyar politikai dichotómiának. Micsoda állam volt ez, micsoda társadalom szolgáltatta ki az áldozatokat a gázkamrát üzemeltető náciknak! A lényeget elismerte a magyar kormány is: az állam felelős ezért a tettért. A magyar állam azonban nem tehette volna ezt, ha nem léteztek volna cinkosok, ha nem lett volna közönyös a társadalom. Akadtak embermentők, de őket viszonylag könnyű számba venni.

A Sorsok Háza név vitatkozik Kertész Imre Nobel-díjas regénye, a Sorstalanság címével. Pedig ez a kor, ez a borzalom éppen Kertész könyvén keresztül közelíthető meg. Sokak állítják: elsietett, propagandisztikus vállalkozás készül. Le akarnak tudni Orbánék egy ügyet, két stadionavatás közé majd beiktatják a pályaudvar-emlékhely avatását is. Jó lenne, ha másként volna. Tudnánk is, mi készül, ha nem volna titok a koncepció, a tudományos és a társadalmi közvélemény nyilvánosan megvitatná az elképzeléseket. Mindez persze zsidókról és romákról is szól. De nem az ő ügyük, és nem is a tanácskozásoké, hanem minden magyaré.