A megbízhatatlanok, a „rossz” származásúak oktatóként az egyetemeknek sem kellettek – nehogy megrontsák az ifjúságot –, de befogadta őket az Akadémia intézethálózata. Keményen dolgoztunk, mert bíztunk abban, hogy ha a tudomány területén elért eredményeket itthon nem honorálják is, de nemzetközi szinten elismerik. Akkor bizony például a szegedi Dóm téren lévő intézetek, laboratóriumok lámpái még éjfél körül is világítottak! Ez a kitartás, keménység, „győzni akarás” (!) dominált – a tehetség mellett – az akkori labdarúgásban is. A nagy patronálótól átvett tudományos minősítési rendszer lehetőséget kínált, hogy azok a kutatók, akiket a rendszer nem túlságosan kedvelt, akik távol tartották magukat a politikától, ők is tudományos fokozatokat szerezzenek, amelyek rangot adtak nekik a tudományos életben. Sőt idővel az egyetemek káderpolitikája is módosult, egyetemi oktatóvá is válhattunk.

Néhány évvel ezelőtt egy politikai tanácskozáson a leszakadt rétegek felzárkózásának lehetőségeiről beszélgettünk. Akkor ígéretet tettem, hogy ha a vegyészhallgatók között feltűnik egy roma származású fiatal, minden segítséget megadok előrehaladásához. Ezt az ígéretemet csaknem sikerült beváltanom. Diplomájának megszerzése után egy tehetséges roma származású lány csatlakozott kutatócsoportunkhoz. Az elmúlt 50 évben ő az első roma származású hallgató, aki a szegedi egyetemen, a kémia területén PhD fokozatot szerezhet. Fiatal munkatársunk az évek során sokat fejlődött: gyors észjárású, kiváló munkatárs. Kitartása alapján ígéretes kutatópálya állhat előtte. Kevés PhD-hallgató dicsekedhet azzal, hogy a legrangosabb nemzetközi folyóiratokban megjelent nyolc (!) közlemény társszerzője. Jelenleg doktori értekezésén dolgozik. Mivel azonban az ösztöndíja lejárt, fennállt a veszélye annak, hogy helyzetének bizonytalansága miatt még doktori értekezését se lesz képes befejezni. Mivel egyetemünk kémia szakán létszámcsökkentések vannak, és kutatócsoportunknak sincs szabad pénzügyi kerete, pályázatot nyújtott be a Jedlik Ányos-ösztöndíj elnyerésére. Pályázatát – érthetetlen módon – nem fogadták el, bár eddigi munkájának mutatói jobbak, mint a kémia területén bármelyik nyertes tíz pályázóéi. Érdeklődő levelemben, melyben említést tettem hallgatóm származásáról is, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalhoz tartozó bírálóbizottságtól azt a választ kaptam, hogy bár a pályázó maximális pontszámot kapott, „egyéb szempontok alapján a többiek mögé szorult”. Sajnálatos módon azt nem közölték, melyek ezek a szempontok. Témájának jellege aligha jelenthet számára hátrányt, mivel a technológia szempontjából világszerte kiemelt kutatással, a tiszta hidrogénnek fotokémiai úton történő előállításával foglalkozik. Az a kutatócsoport pedig, ahol dolgozik, minden hazai és nemzetközi felmérés szerint a legjobbak közé tartozik. Egyéb lehetséges szempont felsorolásától tartózkodom.

A támogatás megszerzése érdekében különböző (roma) alapítványokhoz fordultam: leveleimre mind ez ideig választ se kaptam. Nem tudom, hogy nem a sikertelen pályázat motiválta-e egy másik tehetséges doktoranduszunk elhatározását, hogy kutatómunkáját ez év végén befejezi, és Angliában keres magának munkát. Ennek a történetnek tehát számos szomorú vonatkozása van.

A rendszerváltozáskor a demokráciától azt reméltük, hogy megvalósul az az elv, hogy minden ember egyenlő, függetlenül származásától, világnézetétől, politikai hitvallásától. Előrehaladásában egyetlen tényező, a teljesítmény játszik döntő szerepet, és minden „egyéb” tényező másodlagos. Tagadhatatlan, hogy elvárásaink túlzottak voltak. Nyilvánvalóan azt nem vártuk, hogy fontos államigazgatási beosztásokba ne a kormányt alakító párt emberei, szakértői kerüljenek be. Még abba is beletörődtünk, hogy az állami kitüntetéskor előnyt élveznek azok a kiválóságok, akiknek vonzalma az adott kormányhoz köztudott. Mindez azonban lassan odavezetett, hogy az értelmiség jelentős hányada tartózkodik véleményének kinyilvánításától, nem beszélve a mindenkori hatalom túlzásainak nyesegetésétől, bírálatától. Arra azonban legrosszabb álmainkban sem gondoltunk, hogy az ösztöndíjak, a kultúra, a kutatási támogatások odaítélésekor újra valamiféle „egyéb szempontok” érvényesülnek. Ha ezen a területen a trafikpályázatok és a földbérletek elnyerésekor érvényre juttatott elveket alkalmazzák, az az ország számára katasztrofális lenne.

Ez az ország akkor lesz képes előrelépni, akkor lesz képes polgárai számára jobb életkörülményeket teremteni, ha növeljük a tanult, képzett szakemberek számát, ha kiemelten kezeljük a technológia fejlesztését, ha elősegítjük a leszakadt rétegek felzárkózását. Ha ennek elérése érdekében az eddigieknél lényegesen többet fordítunk a tudományra, a kutatás+fejlesztésre. Ha fiatal diplomásaink – a külföldi tapasztalat megszerzése után – itthon folytatják munkájukat. Ha nagy tekintélyű tudósaink, szakembereink kreativitásukat, tudásukat az ország javára itthon hasznosítják, és nem csak a magas kitüntetések átvételére látogatnak haza. Ha pénzeszközeinket nem látványos, kihasználatlan létesítmények megvalósítására, hanem felzárkózásunk előmozdítására fordítjuk. Ha az embereket, a fiatalságot nagyobb teljesítményre, jobb munkára, saját maguk képzésére ösztönözzük. Ha minden „egyéb szempontot” mellőzve a teljesítményt honoráljuk. Ez a magyarság túlélésének, sikerének alapja, lehetősége. Ha a kormányok ismét (!) más szempontokat helyeznek előtérbe, akkor visszaélnek a beléjük fektetett bizalommal, vétenek a magyar nemzet ellen. Ha az emberek, az alkotásra képes (roma) fiatalok azt látják, hogy előrehaladásukban nem a munkájuk, a teljesítményük minősége domináló, akkor takaréklángra állítják magukat, életkörülményük javítása érdekében más eszközöket keresnek és/vagy itt hagynak bennünket.

A legtöbb történetnek van csattanója, ennek is. Sok sikertelen próbálkozás után az Akadémia elnökéhez fordultam támogatásért, aki munkatársamnak három évre szóló ösztöndíjat biztosított.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.