Képzeljük el a jelenetet, hogy a vidékfejlesztési miniszter ül az irodájában, az agrárium felvirágoztatásáért, a földosztások sikeréért dolgozik fáradhatatlanul, amikor levelezőrendszere szolid pittyenéssel jelzi: sürgős e-mail érkezett.  A tárcavezető gondterhelt arccal félreteszi a dokumentumokat, kinyitja a levelet, majd rákattint a csatolt fájlra. A képernyőt azonnal betölti egy fotó, amelyen „sérült halak”, „vízen úszó haltetemek” láthatóak. Egy átlagos vidékfejlesztési miniszter nyilvánvalóan ledermedne ilyen sokkoló fotók láttán, ám a nemzeti együttműködés rendszerének kiváló katonáját más fából faragták. A tárcavezető nem bénul le, nem esik pánikba. Higgadtan, de határozottan kiszól a titkárnőjének, hogy legott diktálhassa a vonatkozó intézkedési tervet: „Balatoni halászatot azonnal leállítani! Az állami balatoni halászat felszámolásának ötletét felvetni! A hivatásos halászok helyett horgászokra bízni a tó halállományát!”

A hatékony miniszter már küldené is titkárnőjét, hogy haladéktalanul továbbítsa az illetékeseknek az utasításokat, ám végül még eszébe jut valami: ne feledjük, mégiscsak jogállam volna ez itt, indítsunk tehát valami vizsgálatot is a fényképeken látható „vízen úszó haltetemek” ügyében satöbbi, satöbbi...

Gúnyolódhatunk persze napestig a döglötten is úszkáló, mit több, ficánkoló halak ügyében túlpörgésesnek tetsző miniszteren, ám ez ennél komolyabb ügy. A balatoni halászatot jól ismerők szerint eddig legfeljebb a rossz időjárás miatt szakítottak meg tervezett halászatot, arra még nem volt példa, hogy felsőbb utasításra, tiltásra kellett volna beszüntetni a munkát. Súlyos döntés ez azért is, mert a közhiedelemmel ellentétben a halászat nem elsősorban üzlet az állami cégnek: így tudják óvni, egyensúlyban tartani a tó halállományát. (Most épp az ökológiai egyensúlyt veszélyeztető busa halászatát állította le a miniszter.)

Mindezek tükrében különösen szokatlan az, hogy a tárcavezető a december elején hozott döntéséről, amelyet egyébként maga is „fontosnak” nevezett, csak hétfőn, egy más ügyben tartott sajtótájékoztatón tett említést. És bár a szakma meg a miniszter szerint is fajsúlyos ügyről van szó, a tárca feltűnően szűkszavúan, tragikomikus módon indokolta a példátlan eljárást. Ezt szó szerint idézzük: „A hasznosítót sok kritika érte az utóbbi időben – például sérült halak, a vízen úszó haltetemek –, melyekről fényképek is készültek, és ezek eljutottak a tárcához.”

Félreértés ne essék: nagyon is helyénvaló az, hogy a szaktárca vizsgálatot indít, ha visszásságok híre jut el hozzá. (Nem mellékesen: mintha az áfacsalás ügyében nem lett volna ilyen ügybuzgó, igazságkereső, a legkisebb panaszra is azonnal mozduló az állami apparátus.) Ez esetben viszont több jel is utal arra, hogy nem ez vagy nem csak ez játszott szerepet a miniszteri döntésben. Több mint különös, hogy már-már titokban döntenek a tiltásról. Furcsa, hogy az okokat nem részletezik, csupán néhány állítólagos fotóra, állítólagos bírálatra hivatkoznak. Árulkodó az időzítés is: különös, hogy a tiltással egyszerre vetik fel a halászat átalakításának szükségességét. Az meg már-már röhejes: még a horgászok is meglepődnek azon, hogy felvetődik annak ötlete, esetleg rájuk bíznák a Balatont és összes halát.

Tényleg döglött halakról szól ez az ügy, csak másként, mint elsőre hinnénk. Mintha a tárcának egyetlen szándéka volna csupán: a halászhálók helyett a legfelsőbb, Áder János szintjéről támogatott pecások horga felé terelni a halakat. Kötözni való bolond, ki többet látna ebben kedves gesztusnál így, hetekkel karácsony és néhány hónappal a választások előtt.