Még mielőtt bárki azt hinné, semmiféle irigység nincs bennem. Nagyon is jó, ha a kormány az irodalomra költ, ha azt szeretné, hogy legyen a költőknek és íróknak szép nagy házuk, ahol otthon érezhetik magukat. Az sem baj, ha az egyik ilyen a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza, hiszen amióta világ a világ, az az volt, kár lenne, ha mindaz, ami hozzá kötődik, kárba veszne.

Csakhogy nem a ház alakult át az idők során, hanem maga a kultúra intézményi szerkezete. Ez az Írószövetség már nem az az Írószövetség, amelyik a nagy szakadás előtt volt. Az egyetlen, a nagy, a reprezentatív. Ma már csupán egy a sok közül. Hiszen ott van még a Szépírók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör... S jobbára csak vegetálnak. Legfontosabb rendezvényeiket még megtartják, de ennél többre, mondjuk saját és önálló székházra már nem futja. Lassan már kisebb irodára se.

És ez az, amit a mostani kormányzat képtelen tudomásul venni. Mármint a pluralizmust, a sokszínűséget. Hogy a kultúra nem csak a hasonszőrűeket jelenti. Hogy a kultúra inkább egy tágas tér és nem egy szűk kabát. Amit így is, úgy is, de ellopnak valahogy. Maguknak. A kormány ugyanis arról döntött, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések kerete terhére biztosítja az Írószövetség székháza bérleti díjának fedezetét. Így elhárul az akadály Terézváros és az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közötti ingatlancsere-szerződés aláírása elől, jelentette be Halász János államtitkár a Magyar Írószövetség közgyűlésén. Vagyis jövő év márciusától a Bajza utcai székház ténylegesen az írók, költők házává válhat, irodalmi kávéházzal, rendezvényekkel.

Kíváncsian várjuk, hogy mikor élnek hasonlóan nagyvonalú gesztussal a többi, bizony rebellis szemléletű szervezet felé. Akik nem átallottak tiltakozni az állami középdíjak önkényes odaítélési módja miatt, majd később ki is vonultak a nagyobb elismerések odaítélésének folyamatából. Mert nem kívánnak statisztálni. Nevüket adni antidemokratikus döntésekhez. Vagyis azt végezték el, amit kellett, az ellen tettek, amit annak idején a régi, a nagy Írószövetség se hagyott volna szó nélkül.

Persze, tudjuk, manapság a feltétlen lojalitást ismerik el. Csak az bújhat a kabát alá, aki szeret dörgölőzni. Aki meg vagy önérzetből, vagy politikai meggyőződésből, vagy bármi más miatt nem kér a kegyenc szerepéből, annak lassan csurranni sem fog.

Ami már azért is megmosolyogtató, mert hosszú távon úgyis az utóbbi jár jól. Az udvari kultúra ugyanis sosem fogja észrevenni, hogy művészete mikor alakul át elvtelen, simulékony kiszolgálóvá. Mikor vedlik át ideológiai cselédlánnyá. Nagyon nehéz egy ilyen helyzetben megőrizni az alkotás szuverenitását. Majdhogynem lehetetlen. Mert akiben van elég kurázsi, hogy csak a saját feje után menjen, az előbb vagy utóbb úgyis beleütközik a hatalom falaiba. Vagyis én most az Írószövetség helyében nyilatkozatban kérném, hogy azonnal utaljanak ki a többieknek is saját székházra valót.

Már ha íróként, költőként és nem udvari bolondként kívánják birtokba venni azt, ami tényleg jár nekik.