Trencsényi Zoltán: Orbán oszt, oszt jó napot!

Egészen a tavalyi esztendőig úgy gondoltuk, hogy a miniszterelnök, mondhatni, felületes viszonyt ápol a táncművészettel. Csak akkor került hozzá kicsit közelebb, amikor annak idején, a hazai futballstadionok lelátóján talán ő maga is azt skandálta: Táncolj, Törő!, esetleg akkor, amikor behatóbban tanulmányozott egy speciális mozgásművészeti formát, az úgynevezett pávatáncot. 

Felületes viszony ide vagy oda, tavaly ősszel merészen úgy döntött, hogy a Markó Iván vezette Magyar Fesztivál Balett a néhány hónappal korábban kapott 25 milliós támogatás mellé a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból kapjon még 130 millió forintot. Orbán oszt, oszt jó napot!

A független (elegánsabban: struktúrán kívüli) tánctársulatok fel is háborodtak, mert az ő működésükre fordítható pályázati támogatás összesen 212 millió forint volt, amelyet körülbelül ötven társulat között osztottak szét. A független (struktúrán kívüli) táncművészek levelet is fogalmaztak a miniszterelnöknek, amelyben nehezen indokolható döntéséről kérdezték, és legnagyobb meglepetésükre a levélre választ is kaptak. „Helyesnek tűnik, hogy a jogok és kötelezettségek mindenki számára egyformák legyenek, mégis be kell látnunk, hogy a minőség sajátos elbánást, a kiemelkedő kiemelkedő elbírálást is érdemel.”

Nos, éppen ez az, amit a táncosok, a tánckritikusok, az úgynevezett „szakma” képviselői jó ideje megkérdőjeleznek. Az 1996 óta működő Magyar Fesztivál Balett teljesítményéről (főképp a 130 millióból megrendezett, és az előadás plakátja szerint mindössze hat előadást megért Az ember tragédiájáról) az utóbbi időben igencsak visszafogott terjedelemben nyilatkoztak a kritikusok, ha egyáltalán nyilatkoztak. És amikor mégis megtették, Markó azt sem akasztotta bekeretezve a szobája falára.

Meg is volt a véleménye úgy a független művészek miniszterelnökhöz intézett leveléről, mint az őt támadó újságírókról. A Hír TV egyik tavalyi, kissé szürreálisra sikeredett adásában a következőket mondta: „Énszerintem, én, engemet sok napilap megkeresett, nagyon sok internetes oldal megkeresett, színházi internetes oldal, természetesen az adófizetők pénzéből tartják el a hazugságaikat, és amiket írogatnak, meg akik ellen támadnak. (…) Ez a hazugságnak és az irigységnek a levele”. A magyar nyelvvel, és saját, akadozó nyelvével erősen birkózó táncművész tehát ekképp foglalta össze a véleményét, és mi ekkor már nagyon sajnáltuk őt, mert mégiscsak méltatlannak éreztük, hogy a hazai táncművészetet megújító, egykori zseniális alkotó már csak ilyen szellemi mélyrepülésre képes.

Markó Iván hétfőn az MTI-nek bejelentette, hogy a „Magyar Fesztivál Balett 17 évi működés után, anyagi erőforrás hiányában kénytelen felfüggeszteni működését”. Részletesebb indoklás nincs. Elszámolás állítólag az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Az utolsó oltsa le a villanyt.

Emlékkönyvbe ez is elég.

Középen Markó Iván. Májusban még Lucifert játszta a Tragédiában
Középen Markó Iván. Májusban még Lucifert játszta a Tragédiában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.