Nyitott és vendégszerető nép a magyar. Az ötödikes gyerekek legalábbis így tudják, feltéve, ha a Bánhegyi Ferenc–Olajosné Kádár Ilona szerzőpáros könyvéből tanulják az erkölcstant, és eljutnak a 18. leckéhez. 

Ahhoz, amelyik a toleranciával foglalkozik. Mibenlétének megértését a történelmi Magyarország térképe segíti, körötte rajzolt figurák jelenítik meg a hozzánk érkező jövevényeket, a látványt pedig magyarázó szöveg teszi teljessé: „Magyarország ezer éven át befogadta a hazánkba érkező menekülteket, iparosokat, parasztokat”. Ha lapozunk egyet, a következő oldalon is találunk ország térképet, de ez már a Trianon utáni állapotokat tükrözi. A határaink felé igyekvő külföldiek között afrikai és ázsiai bevándorlók is feltűnnek, a lényeg azonban ugyanaz: „Magyarország óriási veszteségei ellenére ma is befogad mindenkit, aki hazánkba akar jönni”.

Hagyjuk most a tankönyv botrányos előéletét, elvégre az a kitétel, hogy a „sok befogadott nép szétbomlasztotta az országot”, kikerült a végleges változatból. Főzzünk azzal, amink van. Az alapanyag: béke, szeretet, idill.

Az erkölcs tanárai komoly gondban lehetnek. Bizonyára nem lesz könnyű elmagyarázniuk, hogy végtelenségig nyitott és vendégszerető honfitársaink miért tüntetnek hónapokon keresztül egy menekültszálló megnyitása ellen. Vagy azt, hogy a felmérések szerint miért tartozunk a leginkább előítéletes – egyúttal a leginkább pesszimista – nemzetek közé. Nálunk, a tolerancia hazájában valahogy mindig van aktualitása a gyűlöletnek. A köztéri zsidó vallási jelképek meggyalázását akár neonáci suhancok elszigetelt akciójának is tekinthetjük, de azt például, ami a minap Ózdon történt, már a legkevésbé sem.

Korábban hasonló játszódott le Miskolcon és Székesfehérváron is. A cigányellenes uszítás termékeny talajra hullott: Ózd is megakadályozta a „Világsátor” nevű nemzetiségi és roma kulturális központ létrehozását. Annyi tiltakozó aláírás gyűlt össze, hogy az önkormányzat hiába lépett vissza, kötelező volt kiírni a helyi népszavazást. Az arra jogosultak húsz százaléka részt is vett a tét nélküli procedúrán, és elsöprő többségük az amúgy már meghiúsult terv ellen voksolt.

Az egyik elkeseredett fideszes politikus összegzése szerint a város nem csupán a fölösleges népszavazásra elköltött 13 millió forintot veszítette el. Az építkezés helybéliek százainak adott volna munkát, eltűnt volna a város közepén éktelenkedő rozsdatemető. Az intézmény több mint ötven értelmiségit foglalkoztatott volna. Volna, volna és volna…

Ózdon ennyi maradt az uniós forrásból támogatott, a városnak egyetlen fillérjébe sem kerülő, 1700 millió forintos beruházásból. Arról a városról beszélünk, amelynek egyik szegénytelepén a nyár legforróbb napjaiban spórolásból közkutakat zártak el. Közben az ózdi kisiskolásokat is egy hazug mítoszt hirdető tankönyv alapján nevelik etikára. Talán akad majd néhány tanár, aki szóba hozza, hogy az erkölcstelenségnek milyen sok formája létezik. A valóság meghamisítása is az.