G. B. Shaw-t szoktuk ilyenkor idézni, aki megmondta, hogy a nők arányos képviseletét csak úgy lehetne a választott politikai testületekben elérni, ha a helyekért egy nőből és egy férfiból álló párok indulnának. Mert minden más esetben a legérdemesebb női jelöltek is okvetlenül legyőzetnek „hímnemű senkik” által, akikre maguk a nők is voksolnak.

Bő évszázad múltán most a Fidesz bizonyította be, hogy a viktoriánus Anglia és az orbáni Magyarország között nem fejlődött annyit a polgári demokrácia, hogy érdemes volna a járt utat a járatlanért elhagyni. A miniszterelnök szerint a mandátumok megszerzésére kell koncentrálni, ezért mind a 106 körzetben a legesélyesebb jelöltet indítják. Ergo száz helyen férfit. Amire persze lehet felháborodottan citálni a tényeket, hogy a nők ma már rendszerint képzettebbek, hagyományosan jobb konfliktuskezelők, no pláne gyakran strapabíróbbak is, mint a férfiak. Lehet a „fejlett Nyugat” példáját idézni, ahol az állam demokratikus működésének is a fokmérője, milyen teret biztosít vezető testületeiben a nőknek.

Lehet pozitív példaként mutogatni az Együtt–PM-re, amely (ha valami, ez aztán igazán jól jellemzi hazánkat) minden háromból egy helyen nőt indít a következő választáson. Igen, lehet. De azt el kell ismerni, hogy a Fidesznek igaza van. Ha a szavazatmaximálás a cél, azt Magyarországon most férfiak jelölésével lehet elérni. A társadalom átformálása pont olyan távoli cél, mint Shaw Angliájában volt. Igaz, a nagyszerű G. B. legalább gondolkodott a megoldáson.